Belföld

Rettentő helyszíni bírságok jöhetnek

Lapértesülés szerint készül az új szabálysértési törvény. Gyorsabb és eredményesebb fellépések várhatók.

A Népszabadság értesülése szerint már készül a szabálysértési törvény tervezete, amelyben az eddigieknél is nagyobb eréllyel törekszenek arra, hogy a helyszíni bírság rettentsen el.

A napilap szerdai száma a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium munkaanyagát idézi, amely szerint olyan szabálysértési törvényt kell alkotni, amely a normaszegőkkel szemben gyorsabb és eredményesebb fellépést tesz lehetővé. A cél, hogy az ügyek többségét a lehetőség szerint azonnal érdemi – és jogerős – döntéssel lezárhassák.

Ezt szolgálná, hogy az elkövetőket minden lehetséges módon a helyszíni bírság elfogadására ösztönöznék. Ilyen hatása lenne például annak, ha tovább nőne a helyszínen, illetve a szabálysértési eljárásban kiszabható büntetések közötti különbség. A bírság kifizetését megtagadó személyt azzal is a hatósággal történő fokozott együttműködésre késztethetnék, hogy deklarálják: amennyiben a vétkest elmarasztalják, a szabálysértési eljárásban mindenképpen nagyobb összegű büntetésre számíthat. Akár azt is meghatározhatnák, hogy mennyivel nő majd a tarifa – olvasható a döntés-előkészítő anyagnak szánt dokumentumban a Népszabadság szerint.

Közlekedési szabálysértésnél az elkövetőre másként is nyomást gyakorolhatnának. Például kevesebb büntetőpontot adnának annak, aki elfogadja a helyszíni bírságot, mert korántsem közömbös, hogy a mobiltelefon szabálytalan használata miatt egy vagy három pontot adnak. Hasonlóképpen ösztönző hatása lenne annak is, ha a rendőr a helyszínen részletfizetést engedélyezhetne; ez különösen akkor jöhet jól, ha jelentősen emelni fogják a helyszíni bírság ma húszezer forintos felső határát.

A munkaanyag szerint a szabálysértési eljárás is legfeljebb pár nap haladékot jelentene. A hivatalos személy, például rendőr vagy közterület-felügyelő ugyanis már a helyszínen felvenné a kapcsolatot a szabálysértési hatósággal, és azonnal egyeztetné a meghallgatás időpontját. Amennyiben a szükséges bizonyítékok rendelkezésre állnak, az ügyet legkésőbb az ötödik napon le kellene zárni. A határozat meghozatalát az elkövető távolmaradása sem akadályozná – olvasható a Népszabadságban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik