Belföld

Az ombudsman szerint baj van a tartásdíj szabályozásával

Szabó Máté úgy véli, tarthatatlan korlátok és hiányosságok vannak a tartásdíj szabályozásában.

 

A gyermekvédelmi törvény alapján az állam három évre előlegezheti meg a nem fizető szülő helyett a tartásdíjat. Az előlegezést fel kell függeszteni, ha a kötelezett szülő akár egyszer is, bármekkora összeget kifizet tartásdíj címén – írja közleményében az Országgyűlési Biztos Hivatala.

Az ombudsman szerint ez a szabályozás a védendő gyermekek jogait tekintve aggályos. Egy gyermekét egyedül nevelő panaszos arról számolt be, hogy megállapították ugyan jogosultságát a tartásdíj állami megelőlegezésére, de a másik szülő minimális tartásdíj-fizetése után ezt az előlegezést automatikusan leállították.

Az ismételt folyósítás visszaállítására pedig már nem volt lehetőség, annak ellenére, hogy a kötelezett ismét elmulasztotta a tartásdíj fizetését.

Szabó Máté álláspontja szerint az állami előlegezés a gyermekét egyedül nevelő szülő útján, de kifejezetten a gyermeknek juttatott tartás, a jogintézmény célja pedig az, hogy ha a kötelezett nem fizet, akkor is rendelkezésre álljon “a gyermek fejlődését biztosító, létbiztonságát erősítő, életkörülményeit javító” tartásdíj.

Az ombudsman megállapította, hogy visszás az a helyzet, amelyben a tartásdíj előlegezése egyetlen részlet megfizetésekor is felfüggeszthető. A gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogát sérti továbbá a rugalmatlan, mérlegelést nem engedő időbeli korlát.

A biztos felkérte Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztert, hogy kezdeményezze a gyermekvédelmi törvény és a kapcsolódó végrehajtási rendelet mielőbbi módosítását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik