Belföld

Veszélybe kerülhet több felekezet

Ha nem kapják meg az egyházi státuszt, többféle állami támogatástól eleshetnek, amelyek eddig segítették karitatív, szociális, oktatási tevékenységüket.

Balogh Zsolt, a Magyarországi Karma – Kagyüpa Buddhista Közösség ügyvezetője kifejtette: ha egy közösség nem kapja meg az egyházi bejegyzést, akkor a tagjaiknak és szimpatizánsaiknak nem lesz lehetőségük arra, hogy a személyi jövedelemadójuk egy százalékát felajánlhassák nekik. Így az ehhez kapcsolódó állami kiegészítést sem kapják meg; a két tétel együttesen 17-22 millió forintot tett ki esetükben az utóbbi években, eddig ugyanis mindig benne voltak az első 20-ban az egyházak közötti adófelajánlási rangsorban. Megemlítette, hogy azok a felekezetek, amelyek nem kapnak egyházi bejegyzést, nem indulhatnak olyan állami vagy egyéb pályázatokon, amelyek egyházi státuszt követelnek.

Bolek Zoltán, a Magyar Iszlám Közösség elnöke azt mondta: ha nem kapnának állami támogatást, csődbe jutnának, mecseteket kellene bezárni vagy ritkábban nyitnák ki azokat. Nem kapnának kiegészítő normatívát oktatási intézményeik után, az ingatlanfejlesztésről is le kellene mondaniuk, és nem lenne lehetőségük a szociális gondoskodásra sem. A terveik között szerepel, hogy a magyarországi menekülttáborokban és az úgynevezett határövezeti objektumokban folytatják a vallási tevékenységet. Ezenkívül hajléktalan- és szegénygondozás keretében szeretnének ételt osztani, továbbá tervbe vették, hogy azokban az iszlám országokban, ahol katasztrófahelyzet alakul ki, segítenek, képviselve Magyarországot a távoli államokban is. E tevékenységekhez azonban az állammal megkötendő szerződésekre van szükség.

Mérő Mátyás, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének társadalmi kapcsolatok és sajtóirodájának vezetője kitért arra, hogy ételosztási akcióikat egy alapítványon keresztül végzik, így az új egyházi törvény ezt a tevékenységüket nem érinti. Alapvetően oktatási intézményeik állami normatív támogatásáról kell szerződést kötniük az állammal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik