Belföld

Gyanúsított lett az MVM volt vezérigazgató-helyettese

A Magyar Villamos Művek volt vezető-helyettesének lakásán a nyomozók házkutatást is tartottak.

Hűtlen kezeléssel gyanúsítja Molnár Lászlót, a Magyar Villamos Művek (MVM) és a paksi atomerőmű korábbi vezérigazgató-helyettesét a rendőrség – hangzott el kedden a MR1-Kossuth rádió Krónika című hírműsorában.

A hírműsor információi szerint Molnár Lászlót egy 2008 februárjában kötött, 40 milliós tanácsadói szerződés miatt hallgatták meg a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nyomozói. A munkával megbízott cégnek a paksi atomerőmű bővítési lehetőségeiről kellett volna egy tanulmányt készítenie 30 millió forint egyösszegű, plusz napi 200 ezer forint díjazás ellenében. A rendőrök szerint az elkészült tanulmány értéktelen, korábbi dokumentumok összeollózásával, szó szerinti felhasználásával készült. A megbízási szerződést Molnár László írta alá és ő igazolta a teljesítést is.

Az MVM a Krónikának nem kívánta kommentálni a hírt, a cég annyit közölt: “2010 augusztusában hivatalba lépett új vezetése minden körülmények között tiszteletben tartja a hatályos törvényi előírásokat és rendelkezéseket, a korábbi büntető feljelentésekkel, nyomozásokkal kapcsolatban mindenben együttműködik a hatóságokkal”.

A 40 milliós megbízási szerződés mellett a rendőrség a Magyar Villamos Művek tíz másik, 2006 és 2008 közötti befektetését, illetve ügyletét is vizsgálja. A Nemzeti Nyomozó Iroda a Krónikának megerősítette, hogy az ügynek már van gyanúsítottja, aki szabadlábon védekezik. Az NNI közölte azt is, hogy az ügyben további gyanúsítások várhatók.

A volt vezérigazgató-helyettes szabadlábon védekezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik