Belföld

Hangfelvételen zsarol a fideszes?

Balázs József állítja: tudja, melyik településnek mi kell, ehhez pedig együtt kell működni. A Fidesz érdemben nem reagált az ügyre.

Lemondásra szólítja fel a Jobbik Balázs József fideszes országgyűlési képviselőt (képünkön), az ellenzéki párt szerint ugyanis a Heves megyei politikus fenyegetőzött, zsarolt, visszaélt hatalmával.

Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője sajtótájékoztatóján lejátszott egy telefonbeszélgetést, amely szerinte a jobbikos Juhász Oszkár, Gyöngyöspata vasárnap megválasztott új polgármestere és Balázs József között zajlott a múlt héten.

A beszélgetést vágatlanul a barikad.hu hozta nyilvánosságra:

A felvételen egyebek mellett az hallható – a Balázs Józsefnek tulajdonított mondatok között -, hogy “forrás oda megy ebben a térségben, akit én jóváhagyok. Akit nem hagyok jóvá, oda nem megy forrás. (…) Ezzel az írással vagy ezekkel a dolgokkal te ezeket a csapokat elzártad magad előtt, ezt vedd tudomásul”. Juhász Oszkár felvetette, hogy a szintén jobbikos vezetésű Tiszavasváriban hat beadott pályázatból hatot elnyertek, majd erre hivatkozva azt kérdezte, hogy ha Gyöngyöspatának jobbikos lesz a polgármestere, akkor ez ott nem működhet-e. Erre nemleges válasz érkezett.

Juhász azt is mondta, több környékbeli független polgármester panaszkodott arra, hogy ha nem működnek együtt Balázs Józseffel úgy, ahogyan ő azt elvárja, “akkor nem lesz úgy fejlesztési pénz”. A felvételen erre az a válasz hallható, hogy “így van”, “a sikernek a záloga az együttműködés”.

A szóvivő egy megvágott hangfelvételt mutatott be, ám hozzátette, hogy ez nem változtatja meg a teljes, vágatlan beszélgetés értelmét.

Egy kampánykiadvány miatt pöccent be?

Mirkóczki Ádám azt mondta, Balázs József hívta fel Juhász Oszkárt azért, mert sérelmezett egy a választással kapcsolatos jobbikos kampánykiadványt. “Juhász Oszkárt egyébként március óta folyamatosan fenyegetik, zsarolják fideszes körökből” – folytatta a szóvivő, aki ezzel magyarázta, hogy a politikus az utóbbi időkben “védelemből” diktafonnal rögzítette a beszélgetéseit.

Balázs József méltatlanná vált parlamenti mandátumára, ezért le kell mondania, ha pedig ezt nem teszi meg, a Fidesznek kell kényszerítenie őt erre – összegezte a szóvivő, aki felidézte: 2006-ban az MSZP-s Veres János “hasonlóképpen fenyegetett térségbeli önkormányzatokat”. Akkor “Deutsch Tamás és Szijjártó Péter hangosan követelte Veres János visszahívását” – tette hozzá.

Most és már hétfőn is cáfolta a fenyegetést

Balázs József az Indexnek elismerte, hogy a beszélgetés megtörtént, de az szerinte arról szólt, hogy “együtt kell működni egy ilyen kis térségben”. Azt is kifogásolta, hogy Juhász a személyét sértő módon írt róla. Balázs a hírportálnak azt mondta: szóba kerültek a pályázati pénzek. A poltikus hozzátette, hogy a világ úgy működik, hogy pontosan tudja, melyik településnek mi kell. Ehhez pedig együtt kell működni – jelentette ki.

Juhász Oszkár a Jobbik-elnök Vona Gáborral közös hétfői budapesti sajtótájékoztatón közölte, hogy Balázs József, a térség fideszes országgyűlési képviselője telefonon azzal fenyegette meg őt, hogy Gyöngyöspata nem fog pályázati pénzeket nyerni a Jobbik vezetése alatt.

Balázs József később visszautasította a vádakat. Kifejtette: az elmúlt napokban Juhász a Jobbik jelöltjeként felhívta őt, és arra kérte, hogy vegyen részt a választási gyűlésén. Erre nemmel válaszolt, emlékeztetve a jobbikost, hogy a Fidesznek nincs polgármesterjelöltje a településen. Hozzátette, hogy az időközi választás után országgyűlési képviselőként azzal kíván együtt dolgozni, akinek bizalmat szavaznak a gyöngyöspataiak. Fenyegetés nem történt – jelentette ki.

Mennie kell Balázsnak az LMP szerint is

Az LMP véleménye szerint a fideszes Balázs József méltatlanná vált a képviselői mandátumra, ha nem tudja hitelt érdemlően cáfolni a telefonbeszélgetés során elhangzott állításait.

A párt Heves megyei szervezete botrányosnak nevezi a beszélgetést. Hozzáteszik, azzal együtt, hogy a Jobbiknak a “kisebbségi és többségi társadalom közötti szakadék mélyítését célzó, az etnikai feszültségszítást szolgáló politikáját” elfogadhatatlannak tartják, az LMP-nek kötelessége kiállni “a gyöngyöspatai polgárok érdekeiért, politikai szabadságjogaik védelméért, és a korrekt politikai verseny szabályainak betartásáért”.

Az LMP bízik benne, hogy a kormánypárt nem próbálja kimosdatni Balázs Józsefet, és konzekvens módon eljárva saját képviselőjét lemondásra szólítja fel – áll a közleményben.

A Fidesz reagált is, meg nem is

A Fidesz ugyan érdemben nem reagált a vádakra, közleményükben azonban gratuláltak Juhász Oszkárnak “a választáson elért eredményéhez”. Ehhez többek közt csak annyit tettek hozzá: “Úgy látszik a Jobbik és az LMP rövid időn belül, immáron sokadszor, egymásra talált.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik