Belföld

Lázár visszaszólt Kövérnek

Soha nem háborúzna Lázár János Kövér Lászlóval, de a törvényalkotás lassításában - mint fogalmazott - "a házelnök úr téved".

A Népszabadság hétfői számában megjelent interjúban Lázár János reagált a házelnök szavaira, miszerint a törvényalkotási hajsza nem mehet így tovább.

“Nagyra becsülöm Kövér Lászlót. Sok kérdésben hasonlóan gondolkodunk. De ebben az esetben a házelnök úr téved. Amíg több mint húsz sarkalatos törvény elfogadása vár ránk december végéig, nem tudunk lassítani. Azokkal az érvekkel, hogy a törvényhozás menetrendjét a megszokott állapotába kell visszaállítani, amikor is kevesebb a parlamenti ülés, alaposabb a javaslatok áttekintése – beszéltünk erről házelnök úrral négyszemközt is -, maximálisan tudok azonosulni. De ha a sarkalatos törvények nem lesznek meg, káosz lesz” – fogalmazott Lázár János.

Arra a kérdésre, hogy tudta-e követni az egyházügyi törvény változásait, igennel válaszolt. Mint mondta, a törvény 95 százalékban készen volt, azt elfogadták az egyházak, az ellenzéki pártok sem vonták kétségbe például, hogy mi az egyház. A vita az 5 százalékon tört ki: ki van a listán, és ki dönt a listáról. Mint mondta, az törvényjavaslat politikai felelőse volt a KDNP. “Nézetem szerint nem voltak a belső egyeztetések kielégítőek.”

Azzal kapcsolatban, hogy a KDNP állítja: egyeztetett a törvényről, úgy felelt: nem tudom, kivel egyeztetettek. A Fidesz-frakció múlt hétfőn tárgyalt először a szövegről. A párt elnöksége felülírta azt a koncepciót, amelyet a kereszténydemokraták az egyházzá válás feltételeként megszabtak. “Lépni, dönteni kellett.”

Az alkotmánymódosító képviselői indítványokról szólva megjegyezte: “ez egy olyan parlamenti többség, mármint a Fidesz-frakció, amely annak a felelősségét, hogy a gombot neki kell megnyomnia, viseli”.

Ennek kapcsán az “és a KDNP?” kérdésre Lázár János azt mondta: “jó lenne, ha a KDNP szembenézne azzal, hogy ez nem egy koalíciós kormány. Eljött az ideje, hogy ezt fölmérjék. Ezzel mindent elmondtam”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik