Belföld

Szivárgott a klórgáztartály a nagyatádi strandon

A meghibásodott 45 kilogrammos, klórgázzal csaknem tele tartályt a helyszínre 19 óra után riasztott tűzoltók elszállították, személyi sérülés nem történt.

Kőhalmi Szilvia tájékoztatása szerint a 2-es, kiemelt fokozatú esethez a nagyatádi, a barcsi és a marcali tűzoltókat és a veszélyhelyi felderítőcsoportot is a helyszínre vezényelték. Összesen 23-an vettek részt veszélyhelyzet felszámolásában, az akkor már bezárt strandon, amelynek környékét is lezárták a beavatkozás idejére.

A légzőfelszerelésben és vegyvédelmi ruhában dolgozó tűzoltók kihozták a tartály a gépházból és a város határán kívülre, attól két kilométerre szállították egy vízzel teli mentesítő kádban – mondta a sajtóreferens, hozzátéve: erre azért volt szükség, mert a helyszínen nem tudták elzárni a szelepfedelet. Ha ez később sem sikerült, akkor a katasztrófavédők a vízben “kicsapatják” a klórgáz, azaz nem kerül a mérgező gáz a levegőbe – közölte.

Mivel a klórgáz csak szivárgott a tartályból, ezért a mérgező gázból nagyon kis mennyiség került a levegőbe, a strandtól mintegy 50-60 méterre lévő házakban lakók nem voltak veszélyben – mondta a sajtóreferens.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik