Belföld

Külföldre tartanak a magyar kutatók

Az MTA elnöke szerint a probléma csökkentése érdekében gyors és határozott állami beavatkozásra van szükség.

Elsősorban a természettudományos területen várható a következő években az oktatói és kutatói karban a szakemberhiány a külföldi munkavállalás, illetve a más szektorban történő elhelyezkedés miatt – nyilatkozta a Magyar Nemzet keddi számában Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, aki szerint határozott állami beavatkozásra van szükség.

Az MTA kutatóintézeteiben végzett felmérésből kiderül, hogy a társadalomtudományok területén egészséges a fiatal és idősebb kutatók aránya, a reálterületen viszont nem: a 40-50 évesek jóval kevesebben vannak, mint az 50 felettiek, így a nyugdíjba menő kollegák egy részének nem lesz utánpótlása.

A lapnak Pálinkás József elmondta: azért van alulreprezentálva a középkorú generáció, mert a 90-es években a reáldiplomások előtt megnyíltak az üzleti, vállalati szektor kapui, és a cégek sokszor kedvezőbb feltételeket biztosítottak, mint az alulfinanszírozott tudományos szféra.

Az MTA elnöke szerint a probléma csökkentése érdekében gyors és határozott állami beavatkozásra van szükség. A kutatóknak nemcsak az a problémájuk, hogy alacsony a fizetésük, hanem az is, hogy nem látnak garanciát tudományos munkájuk kiteljesedésére a kiszámíthatatlan pályázati finanszírozási rendszer miatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik