Belföld

Az új alkotmányról beszélt a Jobbik az ET raportőreinek

A párt tájékoztatása szerint az Európa Tanács jelentéstevői a médiatörvény iránt is érdeklődtek.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezető-helyettesének közlése szerint a raportőrök elsősorban hangulati benyomást szerettek volna kapni. A megbeszélésen a költségvetési hiány is szóba került.

A poltikus elmondta: a jelentéstevőket arról tájékoztatta, hogy a Jobbik egyetlen ellenzéki pártként részt vett az alkotmányozásban és konstruktívan közreműködött az új alaptörvény vitájában. Elmondta azt is, hogy a párt milyen módosításokat tartott volna szükségesnek.

Szó volt még a médiatörvényről. Az új jogszabállyal kapcsolatban összegezte kritikai észrevételeiket, amelyek a Médiatanács összetételére, mandátumára vonatkoztak. Gyöngyösi Márton szerint a jelentéstevők többször visszatértek arra a kérdésre, hogy Magyarországon sérül-e a szólásszabadság.

Gyöngyösi finoman jelezte, hogy abban mindig van valami furcsa, ha külföldről igyekeznek beleszólni Magyarország belügyeibe. Kitért arra, hogy az elmúlt nyolc évben nagyon sok olyan dolog történt Magyarországon, amiért illett volna hasonló módon fellépni. Példaként említette a 2006-os eseményeket és az előző “szociálliberális kormány statisztikai adathamisítását”.

A svéd Kerstin Lundgrent és cseh Jana Fischerovát azért jelölték ki, hogy véleményezzék a Magyarországgal kapcsolatos monitoringeljárás megkezdésére vonatkozó indítványt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik