Belföld

Véget ért a vérturizmus kora

A jövőben mindenki csak a lakhelyéhez legközelebb eső vérellátóba utazhat ingyen.

Az erről szóló miniszteri rendelet a Magyar Közlöny csütörtöki számában jelent meg. Ebben hangsúlyozták: amennyiben a véradás az Országos Vérellátó Szolgálat területi szerve általi behívással történik, a véradás helyéről a donorral előzetesen egyeztetni kell. A véradásra behívott donornak pedig az utazással összefüggésben keletkezett “indokolt és igazolt költségeit a vérgyűjtést végző megtéríti” – tették hozzá.

Az utazási költségtérítésről a rendelet úgy rendelkezik: “a költségtérítés mértéke megegyezik a donornak az OVSZ által működtetett országos véradó nyilvántartó rendszerben szereplő, a donor által előzetesen írásban megadott értesítési címe, illetve ennek hiányában lakcíme és az ahhoz legközelebb eső vérellátó közötti, az adott távon a közösségi közlekedésben irányadó, a donor által igénybe vehető, a személyszállítási utazási kedvezményekről szóló jogszabályban meghatározott kedvezmény összegével csökkentett legolcsóbb díjtételű menetjegy árával”.

A véradók utazási költségtérítését szigorító rendelet a kihirdetését követő napon, vagyis pénteken lép hatályba.

A tervezet társadalmi egyeztetés céljából június közepén került fel a kormány honlapjára. Eszerint a véradók utazási költségei kifizetésének szabályozása túl általánosan megfogalmazott, továbbá a vérellátóknak jogszerűen nincs is lehetőségük arra, hogy “az utazási költségszámítás alapját képező helyszínek, távolságok valóságtartalmát” vizsgálják.

Ennek következtében ez év április végéig az e célra rendelkezésre álló összeg időarányos részének többszörösét fizették már ki. “Amennyiben ez a tendencia nem változik, akkor az év végéig akár több 100 milliós többletforrás igény léphet fel az Országos Vérellátó Szolgálat gazdálkodásában” – olvasható a rendelet indoklásában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik