A Rádiós Dolgozók Tanácsa (RDT) felkéri az adatvédelmi biztost, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökét: vizsgálják meg, megfelel-e a törvényességnek, hogy az internetes lapok a közmédiából elbocsátott kollégák hozzájárulása nélkül – méghozzá sokszor tévesen – közlik az érintettek nevét és beosztását.
Az RDT megkéri elsősorban az online sajtóban dolgozó újságírókat, hogy ne használják fel a közrádióban dolgozó vagy onnan elbocsátott kollégákat politikai vagy szenzációhajhász célokhoz. A szervezet szolidaritást kér a kollégáktól, amelyet úgy fejezhetnek ki, hogy a közmédiában folyó leépítéseket kommentálva mindenkor az elbocsátott és a maradó újságírók érdekeit nézik.
Az RDT határozottan mértéktartásra szólítja fel a politikusokat is, hogy “ne az elbocsátott kollégák kárára építsék karrierjüket”. A közlemény szerint az elmúlt napokban gyakran olyanok neve jelent meg a közmédiából elbocsátottak sorában, akik nem is voltak érintettek a leépítésben, míg másokról szó sem esett.