Belföld

MSZP: koncepciós pereket alapozott meg a Fidesz és az ügyészség

Az ellenzéki párt az Alkotmánybírósághoz fordul, ha az államfő aláírja abüntetőeljárási törvény módosítását.

Bárándy Gergely országgyűlési képviselő kedden sajtótájékoztatón azt mondta: az előterjesztő alkotmányügyi bizottság elnöke is elismerte, hogy az eljárási törvények módosítását az ügyészségen fogalmazták meg, így a vádhatóság lényegében megrendelte hatáskörének bővítését az Országgyűléstől.

A szocialista politikus idézte a Legfelsőbb Bíróság büntetőkollégiumának állásfoglalását, amely szerint a jogszabály több ponton alkotmányellenes, és ezen Bárándy Gergely szerint az sem változtat, hogy egy zárószavazás előtti módosító indítványnak köszönhetően a védő a kiemelt ügyekben is minden esetben ott lehet a gyanúsított kihallgatásán, találkozásukat ugyanis az őrizet első 48 órájában továbbra is korlátozhatják.

Hozzátette: azoknak az ügyészeknek, akik a javaslat kidolgozásában részt vettek, el kell gondolkodniuk azon, alkalmasak-e és méltók-e arra, hogy egy demokratikus jogállam ügyészeként dolgozzanak.

Az MSZP-s képviselő elmondta, hogy ha az államfő aláírja a törvénymódosítást, az MSZP az Alkotmánybírósághoz fordul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik