Belföld

Megavillám: kiengedték a rendőröket a kórházból

A rendőrséget ért villámcsapás után mindannyian végtagzsibbadásra panaszkodtak, de már jól vannak.

Hazaengedték a kórházból péntek reggel azokat a rendőröket, akiket előző nap délután a III. kerületi rendőrkapitányság épületében ért villámcsapás.

Horváth Katalin Fanni, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta: a villámcsapást követően az öt rendőr végtagzsibbadásra panaszkodott, ezért vitték őket kórházba. Péntek reggel 7 óra körül viszont már hazaengedték őket, jól vannak. Rajtuk kívül más nem sérült meg.

A szakértők egyelőre azt is vizsgálják, hogy a rendőrség épületébe vagy a szomszédos házba csapott a villám. Anyagi kárról nem tudnak.

A szóvivő kiemelte, hogy a csütörtöki eset ellenére a III. kerületi kapitányság zavartalanul működik.

Pátkai Zsolt, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa az MTI-nek pénteken azt mondta, hogy a nyári időszakban egyáltalán nem szokatlan a villámlás és a villámcsapás.

A villámlások hetven-nyolcvan százaléka a felhőkben történik, a maradék mintegy 20 százalék csap bele a földbe, vagy valamilyen kiemelkedő pontba. Mint mondta, villámlások idején fedett helyen lenni biztonságos. Van olyan típusú villám, amely ellen az épületekre szerelt villámhárító sem használ, de ezek száma elenyésző. A szabadban viszont a villámok 99,9 százaléka keresi a kimagasló pontokat. Így például egy mezőn jobb lekuporodni, ott fa alá állni nem tanácsos. Pátkai Zsolt elmondása szerint védett helynek számít az autó is, de a karosszériához nem ajánlott hozzányúlni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik