Belföld

Török Zsolt orrára koppintott Mesterházy

Az MSZP szóvivője a Facebookon lükének és majmoknak nevezte a pártszavazás támogatóit, ezért Mesterházy Attila elbeszélgetett vele.

Nem a szocialista párt vezetésének álláspontját, hanem magánvéleményét fejtette ki Török Zsolt szóvivő, amikor a Facebookon az MSZP-ben folyó pártszavazást néhány unatkozó ember pótcselekvésének nevezte, és azt állította: a voksolást szorgalmazókat a “Fidesz-Jobbik fizeti”. Ezt Mesterházy Attila tudatta hétfői sajtótájékoztatóján, megjegyezve, hogy Török Zsolt már bocsánatot kért szavaiért.

A pártelnök elmondta: reggel magához kérette a szóvivőt, és “nem túl baráti beszélgetést” folytatott vele a közösségi oldalon megfogalmazott véleményéről. Mesterházy Attila kifejtette: nem elfogadható, hogy bárki így minősítse párttársait, még akkor sem, ha magánvéleményét fogalmazza meg.

A szóvivő többek között lükének és majmoknak nevezte a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform által kezdeményezett pártszavazás támogatóit, akik szerinte “kollaborálnak a Fidesz-Jobbikkal”, az éhezőknek pedig azt üzenik: “éhezzetek tovább, mi addig pártszavazunk, nem foglalkozunk veletek”.

Ezt követően a Demokratikus Koalíció közleményt adott ki, hangsúlyozva, hogy a szóvivő a pártszavazáson részt vevő több ezer embert sértette meg. A platform arra kérte az MSZP elnökségét, nyilatkozatban tegye egyértelművé, hogy Török Zsolt a pártvezetés hivatalos álláspontját közvetítette-e, vagy magánvéleményét fogalmazta meg.

Török Zsolt hétfőn délelőtt a Facebookon elnézést kért a Demokratikus Koalíció platform vezetőitől, tagjaitól és mindazoktól, akiket megbántott. Mint írta, a “magyar emberekért és az MSZP-ért, mint közösségért érzett szeretet és felelősség miatt” ragadta el a hév, és meggondolatlanul, helytelenül fogalmazva foglalta össze “az utóbbi hetekben a párt szimpatizánsaitól érkező, a pártszavazással kapcsolatos véleményeket”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik