Belföld

Orbán szerint példát mutattunk Európának

Magyarország az elmúlt fél évben sokat visszaszerzett becsületéből - jelentette ki az EU-elnökséget értékelve a miniszterelnök.

Orbán Viktor felidézte, az uniós kormányfők tanácsának múlt heti ülésén kivétel nélkül kiválónak minősítették a magyar elnökség teljesítményét. Az ország programjának üzenete az volt, hogy a pesszimizmussal, a kiábrándultsággal, a kishitűséggel és a lemondással szemben ellen kell állni, és fel kell venni a küzdelmet – mondta, hozzátéve: “megértettük és felismertük, hogy hazánk és az EU előtt álló problémák hasonló természetűek”.

A magyar kormány nem elméleti recepteket kínált Európának, hanem az ország megújításával gyakorlati, kézzelfogható és működő példát mutatott a kontinensnek – emelte ki, hozzáfűzve, hogy Magyarország két nagyon egyszerű, józan tanácsot fogalmazott meg Európa számára: merjünk magunk lenni, és ne hagyjuk, hogy mások mondják meg, kik vagyunk, mit tegyünk.

A miniszterelnök szerint nemrég még Magyarország is Európa bajait gyarapította “meghamisított gazdasági adatokkal, hazugságokkal, legyengült, védtelen, kitett gazdaságunkkal”, mára azonban ebből sokat ledolgozott, és a magyar EU-elnökség munkájával sokat visszaszerzett becsületéből is az ország.

Magyarország az elmúlt félévben kiállt Európáért, a közös értékekért, vívmányokért és Közép-Európáért – jelentette ki, és – mint fogalmazott – bebizonyosodott, hogy Közép-Európával újra számolni kell, a válság utáni európai gazdaság legerősebb motorja a Balti-tengertől az Adriáig húzódó térség lehet majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik