Belföld

Megvizsgálják a cukorgyárak privatizációját

Azt akarják kideríteni, hogy a cukoripar privatizációja során milyen mulasztások történtek, és milyen felelősség terheli azokért a korábbi kormányokat.

Vizsgálóbizottságot hozott létre hétfőn az Országgyűlés a cukorgyárak privatizációjának kivizsgálása érdekében. A fideszes javaslatot 302 igen szavazattal, 46 tartózkodás ellenében fogadták el a honatyák. Az indítványt csak a szocialista frakció nem támogatta.

A testület a cukorgyárak magánosításának vizsgálata mellett az ország európai uniós csatlakozása óta a közösségi cukorreformok alkalmával képviselt magyar álláspontot is értékelni fogja és feltárja annak itthoni következményeit. Az indítvány szerint ugyanis a cukoriparban az elmúlt több mint két évtizedben olyan intézkedések történtek, amelyek a nemzeti érdeket sértve, az ágazat katasztrofális leépüléséhez vezettek.

Az indoklás kitér arra, hogy a rendszerváltáskor még tizenkét cukorgyár működött az országban, összesen 600 ezer tonna kapacitással. A két évvel az uniós csatlakozás után bevezetett, a termelés csökkentését ösztönző “cukorreform” hatására a még meglévő 400 ezer tonnás kvóta 105 ezerre csökkent, ami megfelel az egyetlen megmaradt cukorgyár – a kaposvári – éves termelésének, miközben az évi fogyasztás 300 ezer tonna körüli, így a hazai gazdaság ma már importra szorul – fejtették ki a fideszes képviselők.

Szerintük az értékesítési és privatizációs szerződéseket, valamint az abban foglaltak betartását a nemzetgazdaság érdekeire tekintettel meg kell vizsgálni, az esetleges büntetőjogi vagy politikai felelősséget meg kell állapítani.

A vizsgálat tárgya lesz, hogy a cukoripar privatizációja során milyen mulasztások történtek, valamint hogy milyen felelősség terheli ez ügyben a korábbi – különösen az MSZP és SZDSZ alkotta – kormányokat, s mennyiben szolgálta a magánosítás a hozzájuk köthető gazdasági érdekkörök céljait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik