Belföld

Kína gazdasági hídfőállást keres hazánkban

Diákokkal találkozva a Ven Csia-pao kínai kormányfő azt hangoztatta, hogy csak folyamatos reformmal és innovációval lehet fejleszteni egy országot.

Kína kész arra, hogy a magyar féllel együttműködve áttörést érjen el a két ország közötti kapcsolatokban – mondta Ven Csia-pao Budapestre érkezésekor a Liszt Ferenc repülőtéren. Kiemelte, hogy a kínai és a magyar népet hagyományos, mély barátság köti össze, Magyarország az első országok közé tartozott, amely felvette a diplomáciai kapcsolatot a Kínai Népköztársasággal.

A kínai miniszterelnök szerint a két ország az elmúlt hatvan évben kölcsönösen tiszteletben tartotta, és egyenlő partnerként kezelte egymást, illetve a kölcsönös bizalom jegyében a kapcsolatok stabil fejlődéséért dolgozott. Ven Csia-pao kiemelte, hogy Magyarország soros EU-elnökeként hozzájárult a kínai-magyar kapcsolatok fejlesztéséhez.

Ven Csia-paót a repülőtéren Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter és Varga Mihály, a miniszterelnökség államtitkára fogadta.

Ven Csia-pao személyében 24 év után először látogat kínai kormányfő Magyarországra. Az európai körúton tartózkodó kínai kormányfő Magyarországon kívül Nagy-Britanniában és Németországban tesz látogatást.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Gólyavárában, ahol kínaiul tanuló magyar diákok köszöntötték a kínai vendéget egy kulturális gálaműsor keretében, Ven Csia-pao a kínai-magyar barátság folytatódásáról, a magyarról, mint ragyogó kultúrájú, bátor és szorgalmas nemzetről beszélt. Elmondta, azért találkozik már látogatása elején fiatalokkal, mert a kínai-magyar barátság jövőbeni fejlődése elsősorban “rájuk támaszkodhat”. Kifejtette, bízik a két nép közötti barátság és együttműködés elmélyülésében, és hozzátette, reményei szerint Kína és Magyarország nemcsak a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokat erősíti meg, hanem a tudományos és oktatási szférában is fokozza együttműködését.

A látogatással kapcsolatban Matura Tamás, a Magyar Külügyi Intézet szakértője arra hívta fel a figyelmet, hogy beérett az elmúlt 7-8 évben megkezdett magyar diplomáciai és gazdasági nyitás Kína felé. Matura Tamás az MTI-nek azt mondta, önmagában már az óriási diplomácia siker, hogy a kínai miniszterelnök eleget tett a magyarországi meghívásnak. Jelzésértékű – tette hozzá -, hogy a világ egyik legfontosabb vezetője időt szakít és ellátogat Magyarországra, a közép-kelet-európai régióban egyedül ide, a nem is a legnagyobb gazdasági súlyú országba.

Azt mondta, Kína elsősorban gazdasági hídfőállást keres Európában. A Kína felé történt magyar nyitás eredményessége remélhetőleg a Magyarországra érkező kínai befektetésekben és munkahelyteremtésben mutatkozik majd meg. Tavaly 8,7 milliárd dollárt tett ki a kínai-magyar külkereskedelmi forgalom volumene, ez nagy növekedés a korábbi évek 5,5-6 milliárd dolláros forgalmához képest. Kínai becslés szerint ez az érték idén eléri 10 milliárd dollárt.

Matura Tamás arról is szólt, hogy a Kína és Európa közötti hídszerep betöltésére nemcsak Magyarország vágyik, ilyen törekvései vannak a többi visegrádi országnak, és Románia is egyre inkább nyit Kína felé, tehát ebben a vonatkozásban egyfajta versengés folyik.

Kitért arra is, hogy a pragmatikus kínai külpolitika erős Európai Uniót szeretne látni, ugyanis ez erősítené az általuk kívánatosnak tartott multipoláris világhatalmi rendszert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik