Belföld

Szélnek eresztett kormánytisztviselők

Indoklás nélkül 749 kormánytisztviselőnek mondtak fel a minisztériumokban 2010. július 6. és 2011. május 31. között.

Ez 11 százalékos létszámleépítést jelentett a tárcáknál. A háttérintézményeket is beleszámítva, minden kormánytisztviselőt tekintve az indoklás nélkül elbocsátottak aránya öt százalék – írja a Népszabadság a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumra hivatkozva..

A Népszabadság számításai szerint, ha a 65 ezer ilyen besorolásban lévő közszolga van, akkor az indoklás nélkül elbocsátottak száma 3200.

A KIM közölte a lappal azt, hogy volt, ahol a felszabaduló helyeket nem töltötték be újra, mert például egész osztályok szűntek meg az új kormányzati struktúrában. A Népszabadság azt írta: “mi ennek az ellenkezőjét is tudjuk, hiszen volt olyan hivatal, amelyből elküldtek közel 120 embert, de felvettek több mint 170-et”.

Árva János, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke a lapban arról számolt be, hogy az ő ismereteik szerint nagyjából ötezer kormánytisztviselőnek mondtak fel indoklás nélkül.

AJÁNLOTT LINK:

Bizalomra méltatlan közszolgák, folytatódik a kormányzati leépítés

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik