Belföld

MSZP: segédmunkások és cselédek országát építi a kormány

A szocialisták szerint akormány egész oktatáspolitikájával, így például a tankötelezettség tervezett csökkentésével is ebbe az irányba tart.

Balogh András, a szocialista párt elnökhelyettese pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján az oktatás ügyében történteket nevezte az elmúlt év legfájóbb pontjának, mint mondta II. József óta nem fordult elő, hogy a hatalom az iskolában eltöltött idő csökkentése mellett állt volna ki.

Az ellenzéki politikus szerint a kabinet hibázik, amikor nem ismeri fel, hogy a fejlődés alapja kizárólag a komoly intellektuális érték előállítása lehet, ez vonzza ugyanis azt a tőkét, amire Magyarországnak szüksége van.

Balogh András az elmúlt egy évet értékelve úgy fogalmazott, az országot járva a legtöbb helyen letargiával és reményvesztettséggel találkozik. A Fidesz kormányra kerülése előtt azt ígérte, hogy nem lesznek megszorítások, ezzel szemben azok az élet minden területére kiterjedtek, ráadásul a Fidesz munkahely-teremtési céljaival ellentétben, az ígért százezer új munkahely helyett ugyanennyi álláshely szűnt meg a választások óta – fejtette ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik