Belföld

Évek óta kartellezhetett hat budapesti betongyár

A GVH azt gyanítja, hogy a cégek rendszeresen folytattak tárgyalásokat az árszint meghatározásáról és a piac felosztásáról.

A Gazdasági Versenyhivatal kartellgyanú miatt eljárást folytat hat budapesti betongyár ellen.

A június 9-én indult ügy első lépéseként egyes vállalkozások székhelyén előzetes értesítés nélküli helyszíni szemlét tartottak a GVH munkatársai. A hivatal a rendelkezésére álló adatok alapján feltételezi, hogy a budapesti transzportbetont gyártó és értékesítő vállalkozások, valamint jogelődjeik igazgatói és kereskedelmi vezetői 2005 és 2007 között rendszeresen tartottak a piaci árszint megtartására irányuló tárgyalásokat. Az egyeztetések másik célja az volt, hogy az érintett betongyárak – a piaci részesedéseknek megfelelően – felosszák egymás közt a vevőket.

A GVH gyanúja szerint ezzel a magatartásukkal az eljárás alá vont vállalkozások – feltételezhetően – megsértették a versenytörvény versenykorlátozó megállapodások tilalmára vonatkozó rendelkezéseit.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a cégek a jogsértést elkövették. A törvény szerint az ilyen eljárások lefolytatására biztosított idő 6 hónap, amely két alkalommal, szintén 6-6 hónappal meghosszabbítható.

Az eljárás alá vont cégek a Betonpartner Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a Cemex Hungária Építőanyagok Kft., a DBK-Földgép Építési Kft., a Frissbeton Betongyártó és Forgalmazó Kft., a Holcim Hungária Cementipari Zrt. és a TBG Hungária-Beton Befektető, Gyártó és Forgalmazó Kft.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik