Belföld

MSZP-kongresszus: egység, személyeskedések és jövőkép

Az MSZP jövőjéről szóló vitája zajlott szombaton, míg Szijjártó Péter szerint ez ma már senkit sem érdekel.

Mesterházy Attila a választmány május végi ülésén közölte: az MSZP jövőjéről szóló vitákat korrekt és átlátható módon kell lezárni, ezért azt javasolja, hogy június 18-án tartsanak kongresszust, ahol a többség eldöntheti, milyen pártot szeretne. A szocialisták között ugyanis hosszú ideje vita folyik a párt átalakításának mikéntjéről: Gyurcsány Ferenc és köre konzervatívok és liberálisok előtt is nyitott gyűjtőpárttá alakítaná az MSZP-t, míg a pártvezetés szerint együtt kell működni más demokratikus erőkkel, de az MSZP nem lehet azok olvasztótégelye.

Mesterházy: erős és egységes baloldalra van szükség

Mesterházy beszédében kiemelte, mindent megtesz az erős és egységes baloldal fenntartása érdekében, hiszen szerinte csak így lehet leváltani az országot “tönkretevő” kormányt – mondta a szóvivő.
Kiemelte: a szocialista párt reális alternatívát kínál a kabinettel szemben, emellett egyszerre képviseli a leszakadt, hátrányos helyzetben élőket és azokat, akiknek fontos a szabadság és az alkotmányos jogok.

A pártelnök emlékeztetett arra, hogy egy évvel ezelőtt több elemző az MSZP széthullását jósolta, ezzel szemben a párt a legfrissebb felmérések szerint 28 százalékra tudta emelni támogatottságát a biztos pártválasztók körében. Mesterházy Attila szerint ezt részben a szocialista párt társadalmi kapcsolatainak újjáépítésével sikerült elérniük.

A kongresszuson elsőként az Orbán-kormány tevékenységét bíráló politikai nyilatkozatról szavazhatnak. Az MSZP elnöksége ezenkívül azt javasolja, vitassák meg, olyan baloldali néppárt maradjon-e az MSZP, amely nyitott a szövetségkötésre minden demokratikus ellenzéki erővel, vagy “oldják fel” az MSZP-t egy liberális és konzervatív értékrendet valló embereket is magában foglaló demokrata pártban. Emellett a kongresszus napirendjére veszik, hogy vezérelvű, vagy a demokratikus működést megtartó, alulról felfelé szerveződő párt legyen az MSZP.

Gyurcsány: Szili elment, a szilizmus megmaradt

Gyurcsány Ferenc biztos abban, hogy az MSZP szombati kongresszusa után is a szocialista párt tagja marad. A volt miniszterelnök a rendezvényre érkezve újságíróknak azt mondta: az őszödi beszéd kiszivárogtatásának ügye “politikai és erkölcsi fekély”, ezért mindenkinek az áll érdekében, hogy kiderüljön, ki adta át az arról készült hangfelvételt a sajtónak.A volt miniszterelnök az esetleges pártszakadást firtató kérdésre úgy válaszolt: “dehogy lesz szakadás, csak az eső ne szakadjon délután”.

Az MTI úgy értesült: Gyurcsány Ferenc – aki Mesterházy Attila és Kiss Péter után szólalt fel – beszédében nevesítette Baja Ferencet és Lamperth Mónikát, felidézve, hogy előbbi “szinte könyörgött, hadd legyen miniszter vagy államtitkár” a Gyurcsány-kormányban, az utóbbi pedig “sírt a vállán, hogy hadd maradjon miniszter”. Szekeres Imrének azt rótta fel, hogy egy közelmúltbeli cikkében a Gyurcsány-kabinet száz lépés programját nevezte a költségvetési hiányt növelő legnagyobb osztogatásnak, míg Puch Lászlót állítólag azzal vádolta, megpróbált valakit rávenni, hogy “egy folyamatban lévő ügyben ellene valljon”.

Szijjártó: az embereket nem érdeklik a múlt szereplőinek vitái

A miniszterelnök szóvivője szerint az emberek tavaly lezárták a múltat, az pedig már nem érdekli őket, hogy ennek a múltnak a szereplői hogyan és miről vitatkoznak egymással. Szijjártó Péter így reagált az MTI-hez eljuttatott közleményében az MSZP politikusainak szombati nyilatkozataira.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik