Belföld

Gondolatébresztő ifjúságpolitikai vitairat

Bemutatták szombaton az Új nemzedék jövőjéért programot, a kormány fiatalok bevonásával készített ifjúságpolitikai vitairatát.

Nagy Anna kormányszóvivő a budapesti sajtótájékoztatón azt mondta: ez egy gondolatébresztőnek szánt kiindulási pont, amelynek az a célja, hogy mindenki hozzá tudja adni a saját elképzeléseit, fiatalok és idősebbek egyaránt.

Mihalovics Péter, az új nemzedék jövőjéért felelős miniszteri biztos kifejtette: az ifjúságpolitikai programalkotás folyamatát három lépcsőben képzelik el. Az első volt a vitairat elkészítése. Ezt követi a társadalmi párbeszéd, amelynek során a következő két hónapban az ország különböző pontjain meghallgatják és összegyűjtik a fiatalok, illetve a különböző szakmai szervezetek képviselőinek kritikáit, javaslatait a koncepcióról. A cél az, hogy ősz elejére egy olyan programot rakjanak le a kormány elé, amely iránymutatást tud adni a fiatalokról szóló kormányzati döntésekhez – mondta a miniszteri biztos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik