Belföld

Aggódik a melegfelvonulás résztvevőiért az Amnesty International

A szervezet szerint a rendőrségnek garantálnia kell a biztonságot, hogy Budapesten ne történhessen meg az, ami a hétvégén Splitben.

Ezt az Amnesty International (AI) illetékesei annak kapcsán nyilatkozták, hogy a horvátországi városban ellentüntetők támadása miatt le kellett állítani a Pride-felvonulást. Az AI a június 18-ai budapesti meleg méltóság menetén 19 országból több mint ötven tagú küldöttséggel vesz részt – közölték. A fesztivált megelőzően levelet juttattak el a belügyminiszternek, a főpolgármesternek és a budapesti rendőrfőkapitánynak, arra kérve őket: tegyenek meg mindent azért, hogy mindenki számára megkülönböztetés nélkül biztosítsák a véleménynyilvánítás és a gyülekezés szabadságát.

Az AI küldöttségének vezetője Nicolas Beger, az Amnesty International Európai Intézetek Irodájának igazgatója lesz, aki beszédet is mond a menet indulása előtt. A helyszínen tartózkodik majd Jeney Orsolya, az Amnesty International Magyarország igazgatója is.

A szervezet a horvátországi Splitben történtek kapcsán kijelentette: szégyenteljesnek tartja, hogy a rendőrség nem tudott megfelelő védelmet biztosítani a felvonulás részvevőinek. Mint írták, a Pride egyik szervezője beszélt az Amnesty Internationallel, és elmondta, legalább öt résztvevő megsérült, amikor ellentüntetők köveket és egyéb tárgyakat dobáltak a menetre. Egy embert fejsérülésekkel szállítottak kórházba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik