Belföld

Toroczkai feljelentette Kövér Lászlót

A házelnök állítólag nem engedte be a Parlamentbe a jobbikos képviselőt. Torockai cserébe kitiltatná Kövért azópusztaszeri Történeti Emlékparkból.

Hivatali visszaélés miatt feljelentést tett Toroczkai László a Jobbik Csongrád megyei közgyűlési képviselője a legfőbb ügyésznél Kövér László, az Országgyűlés elnöke ellen – jelentette be csütörtökön az ellenzéki politikus.

Azért jelentette fel a házelnököt, mert – elmondása szerint – május 20-án a kapuőrség Kövér László személyes utasítására nem engedte be az Országgyűlés épületébe. Toroczkai szerint ezzel nemcsak hivatali visszaélést követett el Kövér László, hanem “teljesen törvénytelenül azt a népképviseleti tevékenységét is korlátozta az ellenzéki politikusnak, amelyre a választópolgárok jogosították fel a Jobbik képviselőjét.”

A politikus hozzátette: a feljelentés mellett a Csongrád Megyei Közgyűlésben kezdeményezi azt is, hogy Kövér Lászlót tiltsák ki a megyei fenntartású ópusztaszeri Történeti Emlékparkból. Toroczkai László hangsúlyozta: Kövér Lászlóval ellentétben – aki, mint mondta nem indokolta az ellenzéki képviselő kitiltását a Parlamentből – ő meg is tudja indokolni a házelnök kitiltását. Június 4-én ugyanis az emlékparkban tartózkodó Kövér László meg akarta nézni a Feszty-körképet és ezért “testőrei meglehetősen bunkó módon kizavarták a 2500 forintos belépőjeggyel bent tartózkodó látogatókat” mielőtt a házelnök belépett volna az épületbe.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik