Belföld

Betiltatná a Jobbik a melegfelvonulást

Szerintük a menet a jóérzésű embereket irritálja, a felvonulók "számtalan esetben bűncselekményeket követnek el, közízlést sértő tevékenységet folytatnak".

A Jobbik budapesti elnöke szerint Budapesten közbiztonság helyett “közbizonytalanság” uralkodik, és valójában csak pártja veszi komolyan az elszámoltatást és a rendteremtést. Staudt Gábor szavai szerint Pintér Sándor belügyminiszterhez köthető a “közbizonytalanság”, valamint a rendőrök életpályamodelljének “lerombolása”. Utóbbira utalva úgy fogalmazott, hogy a “fiatalon”, 1996-ban nyugdíjba ment Pintér Sándor most “nekitámad a volt fegyvertársaknak”.

A Jobbik budapesti elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy miközben a Terrorelhárítási Központnál, mint “magánhadseregnél” a dolgozók 400-500 ezer forintos fizetéseket kapnak, szaunát, úszómedencét, rekreációs körülményeket biztosítanak a számukra, addig a kerületi kapitányságokat magukra hagyták.

Staudt Gábor sérelmezte azt is, hogy azokat az állampolgárokat, akik ebben a helyzetben közrendvédelmi tevékenységet szerveznének, börtönnel fenyegetik.

Az ellenzéki politikus a melegfelvonulás betiltását is kérte a minisztertől. Úgy fogalmazott, azt kéri Pintér Sándortól: “kiváló belügyminisztériumi jogászaival” azon dolgozzanak, hogy jogilag megfelelő módon, miként lehet egy melegfelvonulást megtiltani, betiltani.

Arról is beszélt, úgy látják, hogy a főváros botrányos ügyeiben az elszámoltatást csak a Jobbik veszi komolyan. Jelezte: feljelentésre készülnek a fővárosi gyógyfürdőket üzemeltető önkormányzati cég és az egyik, azzal korábban szerződéses viszonyban állt kft. ügyében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik