Belföld

A munkavállalók helyzetéért aggódik az MSZP

Az ellenzéki párt szerint tartani lehet attól, hogy egy kormányzati előterjesztés nyomán a jelenleginél is kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülnek a munkavállalók.

Csökkent a foglalkoztatottak száma, nőtt a munkanélküliség aránya az elmúlt évben, és tartani lehet attól, hogy ha a kormánytöbbség az Országgyűlés jövő heti ülésén módosít egyes munkaügyi törvényeket, akkor a munkavállalók még inkább kiszolgáltatottak lesznek – mondta Gúr Nándor, az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának szocialista elnöke miskolci sajtótájékoztatóján, szerdán.

Az ellenzéki politikus jelezte, hogy a jövő héten sürgősséggel tárgyalja a Ház az egyes munkaügyi törvények módosítására beterjesztett javaslatot. Az szerinte azt a célt szolgálja, hogy a “munka világát kőkeményen szabályozzák”. Ez a törvénytervezet olyan szabályozásokat léptetne életbe, amely a munkavállalókat a mostaninál is nehezebb helyzetbe hozná – értékelte.

Példának a heti munkaidő 44 órára történő megnövelését, a próbaidős munkavállalók hat hónapos foglalkoztatását, az éves szabadság kiadására vonatkozó szabályok megváltoztatásának tervét említette.

Gúr Nándor arról is beszélt, hogy 2008-ban, amikor még nem volt gazdasági és pénzügyi válság, a foglalkoztatottak száma 3 millió 844 ezer volt; most, hogy már nem beszélhetünk ilyen válságról, 111 ezerrel kevesebb, 3 millió 733 ezer. Három évvel ezelőtt a munkanélküliségi ráta 8 százalékos volt, ez mára 11,6 százalékra kúszott fel – folytatta.

Egy év alatt nemhogy új munkahelyeket nem tudott létesíteni a kormány, de még a régieket sem tudta megtartani, s míg a munkára rakodó adóterheket a korábbi, MSZP vezette kormány 32 százalékról 27 százalékra csökkentette, addig a mostani kormány ezt a tendenciát nem folytatta – közölte Gúr Nándor, aki szerint a járulékok újabb, 3-5 százalékos mérséklése kézzel fogható eredményt hozhatott volna, és hozna mind a foglalkoztatásban, mind pedig a munkanélküliség mérséklésében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik