Belföld

Százmilliós kártérítés műhiba miatt

A bírósági ítélet szerint a károsult havi félmilliós járadék formájában kapja meg a rekordközeli összeget.

Újabb, kamatokkal és egyéb tételekkel együtt százmillió forintot meghaladó kártérítést és további közel havi félmillió forintos járadékot ítélt meg egy műhibaperben a bíróság az egyik fővárosi kórházzal szemben – írta a Magyar Nemzet kedden.

Az említett ügyben – amelyben június közepén várható jogerős ítélet – kiszabott kártérítés magasnak számít, de volt már példa ennél nagyobb összegre is. A műhibaperben eddig megítélt legmagasabb magyarországi kártérítés 130 millió forint volt.

A lapnak Szűcs Péter, a mostani ügy felperesének jogi képviselője elmondta, hogy a műhibaperek gyakoriságában és a megítélt összegekben enyhe emelkedés figyelhető meg, ám a kártérítésekben még így is háromszoros a lemaradásunk Ausztriához és Németországhoz, és 10-15-szörös az angolszász országokhoz képest.

A Magyar Nemzet szerint a konkrét ügy ismét felhívja a figyelmet arra, hogy rendezetlen a fekvőbeteg-ellátó intézmények felelősségbiztosítása, mert bár jogszabály szerint ilyennel rendelkezniük kell, a legtöbb kórháznak olyan szerződése van, amely alapján a biztosító általában 5, ritkábban 10 millió forintig áll helyt. A limit fölötti összeget a kórháznak vagy a fenntartónak kell kifizetnie.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik