Belföld

Romagyilkosságok: a tárgyalás elhalasztását kérte a másodrendű vádlott

Az új védője kirendeléséig kérte a tárgyalás elhalasztását, de a tanácsvezető bíró nemet mondott.

Kiss István szerdai kérelmének szóbeli előterjesztésében az új védő kirendelésére vonatkozó kezdeményezését azzal indokolta, hogy nincs megelégedve ügyvédje munkájával. A pénteki tárgyaláson a vádlott kirendelt védője helyettesítő ügyvédjével képviseltette magát, de Kiss István – mint mondta – vele sem volt megelégedve.

Miszori László tanácsvezető bíró erre azt közölte: a vádlottak védőügyvédjének kirendelése a bíróság kötelessége, a védő személyét megváltoztatni elsősorban akkor lehet, ha a vádlott meghatalmaz valakit, de addig tudomásul kell vennie, hogy a védelmét kirendeléssel látják el.

“Az nem úgy megy, hogy kéthetente ügyvédet váltunk, mert megrendül a bizalma” – mondta a bíró, azt hangsúlyozva, hogy akkor kötelessége fellépni az ügyvéddel szemben, ha a kirendelt védő a vádlott védelmét igénylő kérdést tesz fel, “ellene dolgozik”, de ilyet ő nem tapasztalt.

A büntetőeljárási törvény értelmében a terhelt, indokolt esetben kérheti más védő kirendelését, a kérés indokoltságát pedig a tanács elnöke, jelen esetben Miszori László bíró vizsgálja, és mérlegeli az új védő kirendelésének szükségességét. Ha a tanácselnök nem találja indokoltnak a kérelmet, akkor nem rendel ki másik védőt, így az ügy a régi védelemmel is végigtárgyalható, de védőügyvéd nélkül nem folytatható a tárgyalás.

A pénteki bizonyítási eljárás a vádlottak két korábbi ismerősének tanúkénti meghallgatásával folytatódik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik