Belföld

Elkótyavetyélhették a taszári repteret

Az elszámoltatási kormánybiztos vizsgálata szerint az értékbecslésben szereplő ár alatt értékesítették a bázist.

Budai Gyula ezt a reptér privatizációjával kapcsolatban folytatott vizsgálata során állapította meg. Jelentésének összefoglalóját csütörtökön juttatta el az MTI-hez.

A kormánybiztos emlékeztetett, az ügyben a kaposvári önkormányzat kezdeményezésére folytatott vizsgálatot, amelynek eredményét megküldi a somogyi megyeszékhely fideszes polgármesterének, Szita Károlynak, aki dönthet majd arról, jogi útra tereli-e az ügyet.

Budai Gyula a jelentés összefoglalójában azt írja, hogy “az üggyel esetlegesen kapcsolatba hozható kormányzati személy, Kolber István miniszterelnöki megbízott érintettségére tekintettel az egyes döntések meghozatalának és a pályázati eljárások lefolytatásának körülményeit – megkeresésem alapján – a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal jelenleg is vizsgálja”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik