Belföld

Az MSZP szerint Hende nem mond igazat

A Honvédelmi Minisztérium egy év alatt a "leszámolási" kampányon kívül semmi mást nem tud felmutatni - állítják a szocialisták.

Nem felel meg a valóságnak Hende Csaba honvédelmi miniszter állítása, hogy a Magyar Honvédség fejlesztése az elmúlt években utat tévesztett, és az sem, hogy nem képes az alkotmányban lefektetett feladatainak végrehajtására – írta az MSZP csütörtökön az MTI-nek.

Az MSZP közleménye idézi Rasmussen NATO-főtitkár Szekeres Imre akkori honvédelmi miniszternek 2010. május 26-án írt levelét, miszerint a védelmi képességeket illetően “Magyarország fontos hozzájárulást tett aktív szerepvállalásával a NATO Stratégiai Légiszállító Képesség kezdeményezés megvalósításában, valamint az Egészségügyi Kiválósági Központ megalakításával”. Az MSZP szerint Hende Csaba beiktatása után meglátogatta az alakulatokat, és mindenhol a legmagasabb elismerés hangján nyilatkozott a katonák és az alakulatok felkészültségéről, teljesítményéről.

A közlemény szerint az új honvédelmi vezetés “Haynauként” érkezett a minisztériumba, erre apropót teremtett egy, még az előző honvédelmi miniszter által 2010 elején feltárt korrupciós ügy. A minisztérium új vezetése erre “ráülve”, hetente jelentett be újabb és újabb ügyeket, tett feljelentést. Az MSZP szerint felélesztve a Rákosi-korszak védjegyét, ”az ellenség mindig belül van” elvét, a Honvédelmi Minisztérium vezetése közbeszerzés nélküli megbízási szerződésekkel, a katonai biztonsági ellenőrzést mellőzve, százmilliós nagyságrendben külső magáncégeket bízott meg a szervezetek átvilágításával.

A Honvédelmi Minisztérium egy év alatt a “leszámolási” kampányon kívül semmi mást nem tud felmutatni, mint az “önkényes tartalékosi rendszert”, vagyis azt, hogy a korábban a katonai objektumokban civil biztonsági őrként dolgozókat alkalmazza egy vállalat egy sajátos, a rendszeresített katonai gyakorlóruhához hasonló egyenruhában, fegyveres biztonsági őrként – áll a közleményben.

A “leszámolási kampányok”, a dehonesztáló nyilatkozatok azt kívánják elfedni, hogy a honvédelmi költségvetés a GDP egy százaléka alá csökkent. Még súlyosabbá vált a helyzet, amikor a kormány 2011. februári megszorító csomagja miatt a védelmi költségvetés majd 10 százalékát, 26 milliárd forintot vont el.

Leállították az összes érdemi fejlesztést, így a gépjármű-, a fegyver-, valamint a rádióbeszerzést is. A vadászrepülő- és helikopterpilóták gyakorlására nincs pénz, nincs üzemanyag – olvasható a közleményben.

Hende Csaba a minisztérium egyéves munkájáról tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: az átvilágítás fényt derített arra, hogy összesen 1,773 milliárd forint kár érte a tárcát 2005 és 2010 között; a pénzt a HM cégein keresztül, az alvállalkozókon át vitték ki a tárcától. A jogi megállapítások szerint a 45 rendbeli, részben folytatólagosan elkövetett bűncselekmény a gazdasági társaságok 12 vezető tisztségviselőjét érinti – fűzte hozzá a miniszter.

(A képen Szekeres Imre, volt honvédelmi miniszter, MSZP-s politikus)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik