Belföld

Íme az egészségügyi mentőcsomag részletei

Államosítják a 12 fővárosi kórházat és 3 sürgősségi centrumot alakítanak ki. A többi között ezt tervezi a kormány.

Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár szerdán jelentette be, hogy a kormány a keddi ülésén meghatározta az egészségügyi ellátórendszer átalakításának elvi kereteit. Eszerint a Fővárosi Önkormányzat kezelésében lévő fekvőbeteg-ellátó egészségügyi intézmények állami tulajdonba kerülnek, s Budapesten három sürgősségi centrum alakul. A budapesti kórházak átvétele egy 6-9 hónapos folyamat lesz.

Szócska Miklós elmondta azt is: lesznek funkcióváltó intézmények, amelyek például gyógyturisztikai intézményekké is átalakulhatnak. Hozzátette: a “jól működő műhelyeket” megerősítik.

Hangsúlyozta: a források elosztása során is új elvek játszanak majd szerepet. A térségek kialakítása során az első lépés a betegutak optimalizálása. Mint mondta, térképről még nem született döntés, de annyit elárult, hogy a négy egyetemi kórházat is beleértve összesen nyolc térségi centrumban gondolkodnak. Az ellátórendszerben felszabaduló forrásokat pedig az egészségügy forráshiányos területeire, különösen az egészségügyi dolgozók bérének rendezésére kell visszaforgatni.

Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a sajtótájékoztatón elmondta: az egészségügyi ellátást ki kell emelni a kórházközpontú ellátásból, a járóbeteg és háziorvosi ellátásnak pedig sokkal nagyobb szerepet kell kapnia.

Nagy Anna kormányszóvivő nyomatékosította: a kormány célja az egészségügyben uralkodó rendezetlen viszonyok rendezése és a várólisták hosszának legalább felére csökkentése. Hangsúlyozta: az előző kormányok alatt az egészségügy volt a leginkább kivéreztetett ágazat, amely a GDP arányát tekintve a harmadik legnagyobb forráskivonást szenvedte el. Az egészségügyi kormányzat ezért azt tűzte ki célul, hogy meghatározza az egyes földrajzi területek egészségügyi szükségleteit, és ehhez rendeli a kapacitásokat.

Nagy Anna elmondta azt is: egy felmérés szerint az emberek nagy többsége az egészségügy megújítását várja a kabinettől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik