Belföld

Újra a honvédség őrzi a koronát

A Honvéd Koronaőrség hétfőn, az Országgyűlés épületében átvette a Szent Korona őrzését a Köztársasági Őrezredtől.

Az őrségváltásra a honvédelmi törvény, parlament által 2010. december 20-án elfogadott módosítása, valamint a közjogi méltóságokból álló Szent Korona Testület döntése alapján kerülhetett sor.

Hende Csaba honvédelmi miniszter eseményen felolvasott ünnepi parancsa szerint a honvédség több évtized után egy ezeréves hagyományhoz tér vissza a Szent Korona őrzésével, amely a “magyarság egységét, az ország területének sérthetetlenségét és az alkotmányos jogokon alapuló törvényes Magyarországot ” testesíti meg.

Az ünnepi eseményen Kövér László, az Országgyűlés elnöke adott engedélyt a Honvéd Koronaőrség bevonulására, amelynek tagjai eskütételt követően vették át a Szent Korona őrzését.

A rendezvényen a házelnök és a honvédelmi tárca vezetője mellett részt vett Schmitt Pál köztársasági elnök, Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke, valamint Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, továbbá megjelentek még a történelmi egyházak vezetői, illetve Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és több parlamenti párt képviselője is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik