Belföld

Lemond a rendvédelmi szakszervezet elnöke

Kónya Péter tudatta, hogy a sztrájkbizottságban kialakult többségi véleményt nem tudja képviselni a jövőben. Árok Kornél az új vezető.

Pénteken a Sztrájkbizottság tudomására jutott, hogy Orbán Viktor az előzetes ígéret ellenére hétfőn mégsem tárgyal a fegyveres és rendvédelmi szakszervezetekkel. Egyéb elfoglaltsága miatt a miniszterelnök állítólag csütörtökre tette át az egyeztetés időpontját – olvasható Kónya Péter (FRDÉSZ elnök) közleményében, hozzátéve: a kormány tervezett intézkedés-csomagjának elfogadhatóságával kapcsolatban olyan többségi vélemény alakult ki a sztrájkbizottságban, amely számára emberileg nem vállalható.

Kónya Péter azt mondja, hivatásos katonaként arra tett esküt, hogy a Magyar Köztársaság függetlenségét, az állampolgárok jogait bátran, az Alkotmány és más törvények betartásával és betartatásával, a rá bízott katonák és fegyverek erejével, élete árán is megvédi. Emlékeztetett, hogy a sztrájkbizottság vezetőjeként mindig a részt vevő szervezetek vezetői által kialakított többségi véleményt kellett képviselnie.

Távozását azzal indokolja, hogy az elmúlt napokban – beleértve a pénteket is – kialakított többségi véleményt már nem tudja képviselni, mert az összeegyeztethetetlen a lelkiismeretével. Mind mondja, mindig is a konfliktusok tárgyalásos rendezésének híve volt, ugyanakkor olyan tárgyalást, ahol “jégre viszik az egyik felet, míg a másik a száraz parton áll”, nem tud támogatni. Kónya Péter lemondásának pontos okairól a tárgyalások lezárásáig nem kíván beszélni.

Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke az MTI érdeklődésére megerősítette, hogy ő lett a sztrájkbizottság új vezetője. Folytatni kell a kormánnyal megkezdett egyeztetéseket a rendvédelmi dolgozók sorsát érintő kérdésekben az új vezető szerint. Ameddig lehetséges, a törvények betartására fognak törekedni, mert Árok Kornél szerint tárgyalásos úton megköthető egy mindenki számára megfelelő kompromisszum.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik