Belföld

Egyeztetés nélküli megszüntetés és kirúgások

Az Országos Érdekegyeztető Tanács szerint ezzel a lépésével a kormány megalázta a magyar munkavállalókat.

A Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása szerint a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) egyesíti majd az Országos Érdekegyeztető Tanácsot (OÉT), a Gazdasági és Szociális Tanácsot (GSZT), valamint a Gazdasági Érdekegyeztető Fórumot (GEF).

Az új testületnek konzultációs, véleményező és javaslattevő joga lesz – derül ki a közleményhez csatolt minisztériumi háttéranyagból, amely szerint “a konzultáció során kialakított álláspontok – a kormányra nézve – soha nem kötelező érvényűek, inkább ajánlás jellegűek”. Betartásuk, valamint átültetésük “csupán lehetőség a kormányzat számára, annak mérlegelési jogkörébe tartozik”.

Véleményt nyilvánít a vállalkozásokat, a foglalkoztatást, illetve a társadalom széles körét közvetlenül érintő tervezett kormányzati intézkedésekről is, illetve részt vesz a jogszabályok és egyéb kormányzati döntések hatásainak feltárásában, és konzultációt folytat az Európai Unióval kapcsolatos stratégiai kérdésekről.

Ezenkívül megtárgyal minden olyan nemzetgazdasági vagy társadalompolitikai kérdést, amelyet a tanács tagjainak kétharmada javaslata alapján a napirendjére tűz.

Felmondtak az OÉT három titkárának

Pásztóy András az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) egyik titkára pénteken koradélután kör-emailben értesítette a szakszervezetek vezetőit, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatás-irányítási főosztályának vezetője az OÉT mindhárom titkárának átadta a felmentését azzal, hogy az OÉT megszűnik.

Tájékoztatása szerint a felmentés 2011 július 30-tól hatályos, a felmentési idő kezdete 2011 május 30. A titkár közölte, hogy az új fejleménytől függetlenül ellátja a feladatait, ezért bárki fordulhat hozzá segítségért.

“Az átalakítás súlyos társadalmi feszültségekhez vezethet”

Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének (ASZSZ) elnöke az MTI-nek kijelentette: az OÉT több mint húsz éven át volt letéteményese a munkabékének és a társadalmi békének, megszüntetésével a “kormány megalázta a magyar munkavállalókat, akikkel nem hajlandó tárgyalni, huszadrangúak a munkavállalók a kormány számára”.

A kormány a szakszervezetekkel sem hajlandó egyeztetni, ezzel “a miniszterelnök kockára tette a munkabékét és a társadalmi békét” – mondta az ASZSZ elnöke, aki szerint a lépés ellentétes az általánosan elfogadott európai normákkal is. “A döntés következményeiért kizárólag a kormányt terheli a felelősség”, a munkabéke eltűnése tüntetéseket, sztrájkokat hozhat magával, s társadalmi méretű konfliktusok is kialakulhatnak.

Gaskó István, a LIGA Szakszervezetek elnöke az MTI-nek hangsúlyozta: az eddig ismert részletekből az látszik, hogy “a kormány nem kíván a munka világával külön tárgyalásokat folytatni”.

Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke szerint aggodalomra adhat okot az új egyeztető fórum tagjainak számossága. Az pedig, hogy a kormány az új rendszerben csak közvetítői szerepet szán magának és nem tagként, hanem állandó meghívottként lesz jelen azt erősíti, hogy a kormány inkább látszategyeztetésre készül csak.

Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke szerint az érdekegyeztetés ismertetett átalakításának egyetlen célja van: az OÉT megszüntetése.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik