Belföld

Elmarad a mai bejelentés a hitelesek megsegítéséről

A miniszterelnök szóvivőjének legutóbbi közleménye szerint a kormány és a Bankszövetség jövő hét elején ismerteti a terveket.

A jövő hét elején jelentik be a kormány és a bankok közötti, a devizahitelesek megsegítéséről szóló tárgyalások eredményeit, a sajtótájékoztatón részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök is. Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője csütörtökön közleményben arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a csütörtöki egyeztetésén újabb pontban született egyetértés.

Kiemelte: a jelenleg hivatalos úton, külföldön tartózkodó miniszterelnök hazatérése után egy utolsó konzultációt folytat a nemzetgazdasági miniszterrel. Ezt követően a lakáshitelesek megvédése érdekében szükséges kormányzati és banki intézkedések bemutatásáról szóló jövő hét elejei sajtótájékoztatón a kormányfő is részt vesz – közölte.

Müller János, a Bankszövetség vezető tanácsadója szerdán az MTI-nek még azt mondta: Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke csütörtökön délután közös sajtótájékoztatót tart a devizahitelesek helyzetének megerősítéséről szóló kormányhatározatról.

Szijjártó Péter kedden, a kormány ülése után jelentette be, hogy már csak apró technikai kérdések pontosítása és egy-két számítás véglegesítése van hátra az ügyben, továbbá, hogy Matolcsy György és Patai Mihály csütörtökön tesz bejelentést a következő időszak intézkedéseiről.

A korábbi hírek szerint a tervezett intézkedések között szerepelhet a kilakoltatási és árverezési moratórium július 1-jétől történő feloldása; az árverezéseknél negyedéves limit bevezetése az ingatlanpiac védelme érdekében; a még törlesztőképes adósoknál a törlesztési árfolyam rögzítése, a svájcifrank-alapú hitelek esetében 180 forinton; a Nemzeti Eszközkezelő Társaság (NET) létrehozása, amely diszkontáron megvásárolná a fizetésképtelen, szociálisan rászoruló adóstól az ingatlant, és bérbe adná neki; a bankadó (vagy a bankadó alapjának) csökkentése a kkv-, illetve lakáshitelek növekményével, a hitelezés élénkítése érdekében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik