Belföld

2012 elejére felállhat az új cafetéria-rendszer

A rendszer első eleme a Széchenyi Pihenő Kártya lesz, de a kormány már dolgozik a többi újításon is.

A jövő év elejére állhat fel az új cafetéria-rendszer, amelynek első eleme, a júliusban induló, a szálláshely-szolgáltatás igénybevételéhez kapcsolódó Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP), a kormány azonban már dolgozik olyan új elemek bevezetésén, amelyeket például a vendéglátáshoz, gyógy- és fürdőszolgáltatáshoz kötnek – mondta Szatmáry Kristóf turizmusért felelős államtitkár budapesti sajtótájékoztatóján.

A sajtótájékoztatón a Magyar Turizmus Zrt. és a MÁV szándéknyilatkozatot adott át az államtitkárnak arról, hogy dolgozóik cafetéria-rendszerük keretében igényelhetik a SZÉP-kártyát.

Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese kijelentette, hogy kibocsátóként csatlakoznak a SZÉP-kártyához.

Jelenleg a kártyát szálláshely-szolgáltatás igénybevételével együttesen lehet felhasználni, ezt azonban hosszabb távon az átalakuló cafetéria- rendszer feloldja. A tervek szerint az egyéb típusú – pl. szabadidő -eltöltéssel, rekreációval, vendéglátással összefüggő – szolgáltatásokra a Széchenyi Pihenő Kártya rendszerén belül önálló elemeket dolgoznak ki.

A SZÉP-kártya céljaiban ugyan hasonló az üdülési csekkhez, de a formája modernebb, struktúrája átláthatóbb, olcsóbb. Emellett 16 százalékos személyi jövedelemadóval adózik, a jutalék pedig 1,5 százalék. A kártya bevezetésétől azt várják, hogy a következő 3-4 évben 30-35 százalékkal bővül a forgalom a belföldi turizmusban.

Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója elmondta: számukra kiemelt prioritással bír a belföldi turizmus népszerűsítése. Hozzátette: a magyar lakosság évente 400 milliárd forintot költ el külföldön turisztikai céllal. Az összes vendégéjszaka csaknem 51 százaléka származik belföldi forgalomból, míg a bevétel mintegy 40 százalékát teszi ki, és a lakosság csupán harmada utazik belföldön.

A kormány 2011. március 30-i ülésén fogadta el a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásáról és felhasználásáról szóló rendeletet. Az új caféteriaelemet a munkáltatók évi 300 000 forint értékben adhatják a munkavállalóknak. Széchenyi Pihenő Kártya-elfogadóhellyé váláshoz nem kell feltétlenül POS terminállal rendelkezni: a kormányrendelet szerint a kibocsátó köteles megteremteni az internetes vagy telefonon való fizetés technikai feltételeit is, vagyis elég az elfogadáshoz az internetes kapcsolat.

Jövő év végéig a SZÉP-kártya és az üdülési csekk párhuzamosan lesz jelen a piacon, a tervek szerint 2013-tól csak a kártya lesz forgalomban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik