Belföld

Előállítás a Lázár elleni tüntetésen

A Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezet aktivistái a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatal előtti teret Police-feliratú szalaggal kerítették körbe.

Lázár János és Balsai István a korkedvezményes nyugdíjra vonatkozó javaslatának visszavonását követelte Szima Judit, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezet (TMRSZ) főtitkára a szervezet keddi, hódmezővásárhelyi demonstrációján.

“Követeljük, hogy Lázár János és Balsai István azonnal vonják vissza a benyújtott alkotmánymódosítási vonatkozó javaslataikat, mellyel szerzett jogot kívánnak elvonni, és nyugdíjasok százezreit kívánnak az utcára tenni, nincstelenné téve őket” – mondta az érdekképviseleti vezető a Kossuth téren, a városházánál, az MTI szerint mintegy százötven ember előtt. A tüntetés kezdete előtt Szima Judit újságíróknak még azt mondta, több ezer résztvevőt várnak a demonstrációra. A főtitkár közölte, a kormánypárti frakcióktól azt várják, jelentsék be hivatalosan is: nem támogatják a javaslatot.

A szakszervezeti aktivisták a polgármesteri hivatal előtti téren a demonstrációra kijelölt területet Police-feliratú szalaggal kerítették körbe. A tüntetők transzparensein többek között a “Lázár! Folyamatosan hazudsz!”, “Akinek nincs semmije, az annyit is ér. Saját véleményed szerint Te mennyit kóstálsz Lázár János?” feliratok voltak olvashatók. A szervezők sátránál kihelyezték Lázár János Fidesz frakcióvezető, Pintér Sándor belügyminiszter, Orbán Viktor miniszterelnök és Balsai István országgyűlési képviselő portréit is, s a portrékon a politikusok fejére célkeresztet rajzoltak ismeretlenek. A szervezők a gyülekezés ideje alatt indulókat és a nemzeti radikális csoportok körében népszerű Kárpátia együttes számait játszották le a téren.

A tüntetés közben egy férfit előállítottak. Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint a férfi ellen eljárás indul.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik