Belföld

Az egyház, mint a kormány stratégiai szövetségese

Szászfalvi László szerint a kormány számít az egyházak társadalomformáló szerepére.

Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Pápán, a dunántúli polgármesterek első találkozóján.

“Magyarország, benne a magyar vidék meg fog újulni”, de ez csak akkor következik be, ha erre “erkölcsi, lelki és szellemi értelemben” is képes lesz. Ehhez a megújuláshoz nagyon fontos az állam és az egyházak jó kapcsolatrendszere, az egyházak társadalomformáló szerepe – tette hozzá az államtitkár a találkozón, amelyen mintegy százan vettek részt.

Szászfalvi László hangsúlyozta, hogy a kormány “egészen új egyházpolitikát igyekszik folytatni”, stratégiai szövetségesének tekintve az egyházakat, éppen a társadalmi megújulás miatt. Rámutatott: “nem lehet pusztán az alkotmányos szétválasztásról” beszélni az állam és az egyházak közötti viszonyban. Mint mondta: az új alaptörvény nagyon helyesen úgy fogalmaz, hogy az állam és az egyházak egymástól különváltan élnek, de a közös célok érdekében együttműködnek.

Az államtitkár szerint a 21. században az állam és az egyházak között az “együttműködésre kell helyezni a hangsúlyt”. A másik fontos alapelv pedig az, hogy az egyházakat a kormányzat nem pusztán azért becsüli nagyra, mert karitatív, egészségügyi, szociális és oktatási feladatokat is ellátnak, hanem mert évszázadok óta közösséget teremtettek és teremtenek és közösségmegtartó erejük van – mondta az államtitkár.

Szászfalvi László emlékeztetett arra, hogy a II. világháborút megelőző időszakban az ország közoktatási rendszerének 60 százaléka volt az egyházak fenntartásában, jelenleg viszont csak 6-7 százalék ez az arány. Megjegyezte: nem érti a “sipítozást” egyesek részéről, amikor arról van szó, hogy az egyházak oktatási intézményt vesznek át önkormányzatoktól. Szerinte, ha e tekintetben 2-3 százalékkal növekedne az arány az egyházak javára, akkor ez semmiféle problémát nem okozna, ráadásul – mint mondta – “Magyarországon éppen nem az egyházaktól kell féltenünk a gyermekeket, a fiatalokat, azok nevelését és oktatását”.

Szászfalvi László kitért arra is, hogyan kívánja a kormány ebben az esztendőben segíteni az egyházakat. Elmondta: egyrészt jelentős mértékben sikerült idén emelni a nagy intézményrendszerek támogatását, a kistelepüléseken szolgáló lelkipásztorok jövedelempótló támogatását, a hittan oktatását végzők javadalmazását, másrészt idén “öt új programmal szeretnének elindulni”.

Az államtitkár közlése szerint 1,8 milliárd forinttal igyekeznek támogatni az egyházak helyi kezdeményezéseit, azokat a projekteket, amelyeket az egyházak a helyi közösség javára valósítanak meg. Elmondta: az öt programban szerepel többi között az egyházi épületek rekonstrukciója – erre tavaly egy forint sem jutott, idén viszont 1,2 milliárd -, és a templom- és iskolaprogram.

Szászfalvi László rámutatott arra is, hogy idén az egyházak egyszázalékos kiegészítő állami támogatását 2,3 milliárd forinttal növelték.

Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke a konferenciát megnyitó áhítatában hangsúlyozta: Isten tisztelete az, ha a munkánkat felelősséggel és lelkiismeretesen végezzük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik