Belföld

Még mindig a Fidesz-KDNP a legnépszerűbb

A Századvég felmérése szerint lényegi változás nem történt a politikai erőviszonyokban májusban.

A választókorúak 51 százaléka menne el egy most vasárnapi voksolásra. Ez nagyjából hasonló arány, mint amekkorát idén márciusban és a tavalyi év záró időszakában mértek. A bizonytalanok 37 százalékos aránya a kutatás szerint némi növekedést mutat a korábbi adatokhoz képest.

A közvélemény-kutató mérése szerint a Fidesz-KDNP 35 százalékos támogatottsága kismértékű, statisztikai hibahatáron belüli csökkenést jelent a március végi állapothoz képest. Az MSZP 12 százalékos bázisa pedig azt jelenti, hogy a szocialista párt az elmúlt hónapokban nem tudta érdemben szélesíteni táborát.

A másik két ellenzéki párt támogatottságának változása egyelőre nem haladja meg a statisztikai hibahatárt, tehát lényegében azonos a korábbi hónappal: az LMP-t a felnőtt lakosság 5, a Jobbikot 9 százaléka támogatja.

A biztos szavazók között a Fidesz-KDNP előnye 2,7-szeres a második legerősebb MSZP-hez képest. A kormánypártokat ugyanis 57 százalék, a szocialistákat 21 százalék támogatja. A választásukban biztos szavazók 13 százaléka adná voksát a Jobbikra, 6 százalékuk a LMP-t juttatná a parlamentbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik