Belföld

Puch megint beszólt Gyurcsánynak

A szocialista párt korábbi pénztárnoka úgy véli, a volt kormányfő kisebbségbe került az MSZP-n belül.

Gyurcsány Ferenc a biztos vereség tudatában elmenekült, elhagyta a zászlót, most mégis vinni akarja – ezt mondta az MSZP pártigazgatója a Heti Válasznak adott interjújában, amely a csütörtöki lapszámban jelenik meg. Puch László megjegyezte: “Gondoljunk bármit a hivatalban lévő miniszterelnökről, ő soha nem a nyilvános bírálatban látta az 1994 után megroggyant jobboldal újjáépítésének legfőbb eszközét. Orbán nem kritizálta saját pártját, Gyurcsányról ezt nem mondhatjuk el”.

A szocialista párt korábbi pénztárnoka elmondta azt is: bár sok szimpatizáns jelenik meg a bukott miniszterelnök fórumain, a párton belül a kisebbségi álláspont az övé. “A korábbi kormányfő egy szervezettel vitatkozik. Az MSZP több platformja, a Szociáldemokrata Társulás és a Baloldali Tömörülés múlt pénteki – Hiller István, Lendvai Ildikó, valamint Kiss Péter által jegyzett – állásfoglalása világosan leszögezte, hogy “rossz irány, ha az MSZP a Fidesz baloldali tükörképe akar lenni; nem pártvezérre, hanem csapatkapitányra van szükség” – olvasható az interjúban.

Puch László határozottan állította: nem ő adott utasítást a Gréczy Zsolt blogjának eltávolítására a Stop.hu oldalról, és nem ő szedette le a korábbi újságíró cikkét a Népszava honlapjáról. Emlékezetes, az eset kapcsán a volt miniszterelnök Aczél Györgyhöz, a kádári diktatúra főcenzorához hasonlította Puchot.

Puch László kedden azt kérte Gyurcsány Ferenctől: hagyja békén az MSZP-t, és ne ártson tovább a pártnak. A volt miniszterelnök keddi székesfehérvári sajtótájékoztatóján úgy reagált: a magyar baloldal, az MSZP tagjainak nagy része változásokat szeretne. Vannak, akik nem akarják, de ez a vita természetes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik