Belföld

220 ezer rokkantnyugdíjast vizsgálnának felül

A kormány szerint nagyjából 50 százalékuk visszatérhetne dolgozni.

A tervek szerint az év második felében kezdődhet el a rokkantnyugdíjak felülvizsgálata, ami körülbelül 220 ezer embert érintene, akiknek – a becslések alapján – akár a fele is visszatérhetne a munka világába – közölte a kormányszóvivő kedden, a kabinet ülése után. Nagy Anna sajtótájékoztatóján ugyanakkor hangsúlyozta: azokra a rokkantnyugdíjasokra, akik nem vagy csak segítséggel képesek magukat ellátni, nem vonatkozna a felülvizsgálat.

Emlékeztetett, jelenleg Magyarországon 724 ezer rokkantnyugdíjas van, ami nemzetközi összehasonlításban is nagyon magas szám. Példaként említette, hogy olyan környező országokban sincs annyi rokkantnyugdíjas, mint Magyarországon, ahol még háború is volt az elmúlt években.

Kitért továbbá arra, hogy míg az Európai Unióban 50 százalék a csökkent munkaképességűek foglalkoztatási aránya, addig Magyarországon ez kevesebb, mint a fele. “Azoknak, akik rokkantnyugdíjasként élnek, a nagy részüknek ugyancsak sokkal jobb lenne, (…) ha lenne munkalehetőségük” – mondta a kormányszóvivő.

Nagy Anna a tájékoztatón szólt a rendvédelmi dolgozók szolgálati nyugdíjáról is, amelyet keddi ülésén áttekintett a kabinet. A belügyminiszter a tanácskozáson arról tájékoztatta a kormányt – folytatta -, hogy a tárgyalásokhoz még a folyamat elején javaslatokat kért a szakszervezetektől; az egyeztetések jelenleg is folynak, ám a kormány elé a Belügyminisztérium (BM) még nem terjesztett indítványt, javaslat ugyanis a szakszervezetektől még nem érkezett, “a javaslatok helyett kezdődtek el a tüntetések”. A kabinet többször is egyértelműen kinyilvánította, hogy szeretne a tárgyalóasztal mellett javaslatokat hallani a szakszervezetektől – tette hozzá Nagy Anna.

Az adatok szerint – ismertette a szóvivő a BM tájékoztatása alapján – több mint 28 ezer 57 év alatti nyugdíjas rendvédelmi dolgozó van, az ő átlagos nyugdíjuk körülbelül 180 ezer forint. 57 és 62 év között több mint 14 ezer rendvédelmi dolgozó van nyugdíjban, az ő átlagos nyugdíjuk körülbelül 170 ezer forint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik