Belföld

A Magyar Nemzet informátorát akarja az MSZP

Vadai Ágnes szerint az nem magyarázat, hogy a Demokratikus Koalíció tagnyilvántartását "befújta az ablakon a szél".

Az alkotmányos rend megzavarására irányuló törekvésnek tartja Vadai Ágnes, hogy a Magyar Nemzet birtokába jutott az MSZP Demokratikus Koalíció Platformjának tagnyilvántartása, és a lap abból adatokat közölt.

A parlament nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke ezért kezdeményezi, hogy a testület jövő heti nyílt ülésén hallgassa meg az ügyben Pintér Sándor belügyminisztert, Balajti Lászlót, az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) főigazgatóját, Liszkay Gábort, a Magyar Nemzet igazgató-főszerkesztőjét és Szilágyi Richárdot, a cikk szerzőjét.

Vadai Ágnes elmondta: a párttagságra vonatkozó információk különleges személyes adatnak minősülnek, a velük való visszaélés két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A párthovatartozás mellett számos egyéb információt is rögzítő adatbázis nyilvánosságra jutása fenyegetést jelent és a politikai véleménynyilvánításhoz fűződő jogot veszélyezteti – hangsúlyozta.

A nemzetbiztonsági bizottság elnöke, aki maga is a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció tagja, ezért a testület jövő keddi ülésén tárgyalná meg az ügyet, és bízik abban, hogy javaslatát a kormánypártok is támogatni fogják.

Ebben az esetben a kormány és az AH képviselőjének meg kell jelennie a bizottsági ülésen, míg az újságíróknak az alkotmány írja elő a megjelenést – közölte a szocialista politikus, kiemelve: az újságíróktól azt várja, hogy fedjék fel információforrásukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik