Belföld

100 millió megfizetésére kötelezték a MAL Zrt-t

15 napja van az alumíniumipari cégnek, hogy fizessen a MÁV-nak okozott károkért.

A Fővárosi Bíróság arra kötelezte a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi-t, hogy 15 napon belül fizessen 100 millió forintot a MÁV-nak. A bíróság úgynevezett ideiglenes intézkedésként hozta a döntést, amely végrehajtható, függetlenül a fellebbezéstől.

Szerdán reggel kezdődött a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiumán az a per, amelyben a Magyar Államvasutak több mint 300 millió forint kártérítést követel kamatostól a MAL Zrt-től.

A szerdai tárgyaláson a felperes MÁV jogi képviselője módosította, pontosította a keresetét: azt mondta, ugyan az összes költségük, káruk körülbelül 400 millió forint, de csak a szerződésekkel, számlákkal alátámasztott kárigényüket tartják fenn, ami 353 millió forint. A MÁV jogásza hangsúlyozta, a veszélyes üzem fogalmának lényege, hogy csekély hiba aránytalanul súlyos következményekkel járhat. Ez történt 2010. október 4-én is, amikor csaknem 1 millió köbméter lúgos anyag elöntött mintegy 10 ezer hektárnyi területet. A tragédiának 10 halálos, és 150 sebesült áldozata volt.

Az alperes jogi képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy szerintük a MÁV eddig egyetlen tételes bizonyítékot nem adott át követelése alátámasztására. A MAL jogásza kiemelte, hogy a cég eddig több mint 2 milliárd forintot költött az iszapkatasztrófával kapcsolatos kötelezettségeire. A kötelezően előírt technológiaváltás önmagában körülbelül 1 milliárd forintot emésztett fel, és a gát felújítására is körülbelül 200 millió forintot fordítottak.

A bíró a tárgyalás végén ideiglenes intézkedésként 100 millió forint megfizetésére kötelezte a MAL-t, amit többek között azzal indokolt, hogy a MÁV-nak hasonló nagyságrendű kiadásai voltak a vörösiszap-katasztrófa után a sürgős munkálatok elvégzésekor.

A per szeptember 8-án folytatódik a Fővárosi Bíróságon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik