Belföld

Az MSZP szerint Szijjártó Péter hazudik

Állításuk szerint Szijjártó olyan témákat emleget fideszes vívmányként, melyek az MSZP nevéhez fűződnek.

Az MSZP szerint a miniszterelnök szóvivője hazudik, amikor sikerként mutatja be a munkahelyteremtést, “miközben mindenki tudja, hogy eddigi eredményük 120 ezerrel több munkanélküli egy év alatt”.

Török Zsolt, a szocialisták szóvivője az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében Szijjártó Péter napirend előtti felszólalására reagálva azt írta, a fideszes képviselő olyan témákat emlegetett a Fidesz vívmányaiként, amelyeket a korábbi szocialista kormányok vezettek be, hajtottak végre.

A szóvivő szerint GM-et és az Audit a szocialisták hozták Magyarországra, a Fidesznek legfeljebb az aláírás maradt osztályrészül; a közmunkaprogram botránysorozatot eredményezett; a bankadót a szocialista kormányok vezették be. A válságadókat az átlagos keresetűek szenvedik meg, az Orbán-kormány kötvénykibocsájtása pedig azért sikeres, “mert ki az a bolond, aki nem akar olyan kötvényt venni fillérekért, ami rövidtávon is dupla haszonnal kecsegtet?” – írta Török Zsolt.

Szijjártó Péter felszólalásában azt mondta, hogy a kormánynak vissza kellett rántania az országot a szakadék széléről. Szerinte bebizonyosodott: helyes volt az a gazdaságpolitika, amelynek fókuszába a munkahelyteremtés és az államadósság csökkentése került. A miniszterelnök szóvivője a közelmúltban lezajlott sikeres kötvénykibocsátásokra is emlékeztetve kiemelte, hogy Magyarország finanszírozása a piacról megoldott. A nemzetközi pénzügyi piacok, a befektetői kör bizalma visszatért, a kormány gazdaságpolitikájának iránya bevált – fogalmazott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik