Belföld

MSZP: ingyenebéd, ingyenóvoda, ingyenbölcsöde

A szocialisták ifjúsági pártstratégiájuk elemeként ígérnek ingyenességet.

Az MSZP kormányra kerülése esetén mindenki számára biztosítja az ingyenesen elérhető bölcsődei és óvodai ellátást, valamint az általános és középiskolai étkeztetést – jelentette ki Szanyi Tibor, a szocialista párt elnökségi tagja szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus emlékeztetett: az MSZP elnöksége és választmánya ezekben a hetekben tárgyalja a párt ifjúsági stratégiáját, amely abból a felismerésből indul ki, hogy a magyar társadalom jövője a fiatalok helyzetének kezelésén múlik. Azt mondta, a témában 2008-ban már elkészítettek egy modern, európai kihívásoknak megfelelő programot, azt azonban az akkor kezdődő gazdasági válság miatt nem tudták megvalósítani.

Szanyi Tibor közölte: a harmincévesnél fiatalabbak körében mindenekelőtt azt szeretnék elérni, hogy minél kevesebben képzeljék el külföldön a jövőjüket. Stratégiájuk ennek érdekében négy pilléren nyugszik: a társadalmi integráción, az oktatáson, valamint a foglalkoztatáson és a jólét biztosításán – emelte ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik