Belföld

Újra a Deák térig zakatolhatunk

Ismét könnyen elérhetik az Újbudán és Budafokon élők a belváros szívét a 47-es és a 49-es villamosokkal.

Befejeződött a Budapest Szíve program keretében megújuló Kiskörúton a munkák egy jelentős szakasza: hosszú hónapok után ismét közlekednek a villamosok az Astoria és a Deák Ferenc tér között. A kiskörúti villamosok korszerű pályán halkabban és gyorsabban közlekedhetnek a felújítás eredményeként.

A belváros megújításával a korábbiakhoz képest távolabbra helyezett sínpárok között új nyolc méter széles zöldfelület enyhíti a betonrengeteget az útszéli fasor mellett. A gyalog közlekedők is jól járnak: szélesebb járdák és jobb közvilágítás várja őket a Károly körúton, a munkák végeztével pedig nem kényszerülnek az aluljárókba, hiszen több helyen, így a Deák téren, a Károly körúton, az Astoriánál is új gyalogátkelőhelyek létesülnek, ami a babakocsival, kerekesszékkel közlekedőknek is nagy segítséget jelentenek.

A munkák nem értek még véget: bár a villamosok már járnak, az autósok türelmét próbára teszik az útépítési munkák. Ezek a tervek szerint június végéig tartanak majd. Ekkortól azonban irányonként két sávon közlekedhetnek az autók és egy-egy sávot a kerékpárosok is használhatnak majd a Kiskörút már megújult szakaszaihoz hasonlóan.

A Budapest Szíve program itt nem áll meg: a Ferenciek tere és a Széchenyi tér rekonstrukciójával folytatja a BKK a projektet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik