Belföld

Újabb baki az államfő hivatalában

A vezeték- és keresztnevet is javítani kellett Schmitt Pál egyik februári határozatában, amely egy egyetemi tanár kinevezéséről szól.

Nem “Dr. Vígvári Tamást” nevezte ki ugyanis egyetemi tanárrá, hanem “Dr. Vigvári Andrást”. A határozat módosításáról szóló határozat a Magyar Közlöny hétfői számában jelent meg. A határozatot a köztársasági elnök írta alá, a nemzeti erőforrás miniszter javaslatára. A hiba ezért feltehetően a Köztársasági Elnöki Hivatalban vagy a Nemzeti Erőforrás Minisztériumában keletkezett.

Az Origó hírportál a Köztársasági Elnöki Hivatalnál szeretett volna érdeklődni arról, ki és mi okozta a hibát, illetve névváltoztatást. A sajtóosztály a jogi osztályhoz irányította munkatársukat, az osztályt azonban egyelőre nem érték el. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium sajtóirodáján későbbre ígértek választ.

Schmitt Pált és hivatalát korábban többször kritizálták azért, mert különféle szövegekben helyesírási hibát ejtett. A köztársasági elnök “álamfőnek” írta az “államfő” szót egy vidéki étterem vendégkönyvében. Több hiba volt a magyar nyelv ápolását egyik fő feladatának tekintő Schmitt Pál újévi beszédének internetre kitett változatában is. Korábban olyan javaslatot is juttatott el az új alkotmányt előkészítő bizottsághoz, amely több fogalmi félreértést és számos helyesírási hibát tartalmazott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik