Belföld

Drávapiski polgármestere vitatja a rendőrségi statisztikákat

Szerinte Drávapiskin uzsora-bűncselekmények történnek, amelyek igenis alkalmasak a köznyugalom megzavarására.

Mint ismert, Mali Zoltán, Drávapiski polgármestere a közelmúltban bejelentette: helyben is megszervezik a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület sejtjét. Az egyértelműen a szélsőjobbhoz köthető szervezetbe a helyi képviselő-testület kétharmada jelentkezett. Mali már akkor leszögezte: ez elsősorban segélykiáltás, igazából a rendőrökre számítanának, de eddig, mint mondta, nem segítették őket.

A hírre a baranyai rendőr-főkapitányság úgy reagált: “Az elmúlt tíz év időszakában évente átlag 3,1 bűncselekmény történt. Az elkövetett csekély számú bűnesetek főként vagyon ellen irányultak, és nem volt súlyos személy elleni erőszakos bűncselekmény vagy egyéb olyan súlyú bűncselekmény, ami a helyben élők köznyugalmát megzavarta volna.”

– Ennyi erővel statisztikailag Drávapiskin mindenkinek egy heréje van – kommentálta a közleményt Mali Zoltán. – Véleményem szerint a fent említett statisztikák kozmetikázva vannak. Drávapiskin uzsora-bűncselekmények történnek, előfordult, hogy a szennyvizet a kútba engedték, ezekben az ügyekben pedig kötelesek eljárni. Nehezményezte, hogy amikor uzsorások látogatták meg, a rendőrök magára hagyták, és azt is, hogy amikor egy helybéli kaszával akarta levágni, és ő hívta a hatóságot, elmondása szerint négy óra múlva értek a helyszínre.

Mali elismerte: amióta egy a településre látogató nő miatt igazán paprikás lett a hangulat a faluban, erősebb a rendőri jelenlét. Az esetről kiderült: a hölgy szándékosan provokálta a drávapiskieket. – Bár szerintem szükség van helyben a Szebb Jövőértre, ez elsősorban segélykiáltás – így a polgármester. – Ha a rendőrség el tudja látni a feladatát, mi hajtunk fejet először.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik