Belföld

Orbán: “abban bízom, hogy jobb emberként jövök vissza”

Orbán Viktor is részt vesz II. János Pál pápa boldoggá avatási szertartásán.

A kormányfő, aki a hivatalos magyar kormánydelegáció élén részt vesz a római Szent Péter téri szertartáson, azt mondta, a néhai II. János Pál pápa érkezése elrendelésszerű volt. Szerinte ezt onnan lehet tudni, hogy az az üzenet, amit hozott, a “Ne féljetek!”, “ott és akkor” fontos, lényeges, történelemváltoztató erejű volt. Orbán Viktor szerint nem is lehetett volna ennél biztatóbbat mondani a rab nemzetek számára, a vasfüggöny keleti oldalán élő népeknek.

A “Ne féljetek!” egyszerre jelenti azt, hogy ne féljetek az emberi gyarlóság és a megkísértés legnehezebb pillanataiban sem, ne féljetek a politikai elnyomástól sem, ne féljetek önmagatoktól sem, engedjétek magatokhoz Krisztust – mondta a miniszterelnök, aki úgy fogalmazott, II. János Pál a “Ne féljetek!” ige pápájaként vonul be Közép-Európa és a kereszténység történetébe.

Azért volt fontos – folytatta -, hogy ezt az üzenetet éppen ő mondja, mert “a félelemről csak olyan ember tud igazán hitelesen beszélni a magunkfajta egyszerű emberek számára, aki tudja, hogy jó okunk van a félelemre, aki átélte azt, aki maga is elszenvedte. És egy Lengyelországból érkező pápa pontosan tudta, hogy nekünk jó okunk van a félelemre, és mégis arra biztatott bennünket, hogy ezt győzzük le”.

Orbán Viktor szerint II. János Pál az utóbbi évtizedek egyszerre legszelídebb és legerősebb pápája volt. Arra a kérdésre, miért tartja fontosnak, hogy ott legyen a boldoggá avatáson, azt válaszolta: ott volt a temetésen is, ami a bűnbocsánat érzésével azonos erővel hatott rá. “Valami hasonlóra készülök most is. Abban bízom, hogy valamivel jobb emberként jövök vissza, mint ahogy elmegyek erre a boldoggá avatási szertartásra” – zárta szavait a kormányfő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik