Belföld

Pert nyert az LMP a villamosművek ellen

Az ellenzéki párt hamarosan nyilvánosságra hozhatja az állami cég szállodaügyleteiről szóló jelentéseket.

Pert nyert az Lehet Más a Politika a Magyar Villamos Művek ellen. Az ellenzéki párt azért fordult bírósághoz , mert a cég nem adta ki nekik a szállodaügyletéről szóló belső vizsgálati jelentéseket és nem számolt be azok költségeiről sem. Az ítélet jogerős.

Az LMP szerette volna megismerni az említett ügyletekről szóló belső vizsgálati jelentéseket, valamint azok költségeit, ám az állami cég üzleti titokra hivatkozva megtagadta a kiadásukat. A párt ezért fordult bírósághoz. A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete szerint az LMP megnyerte a pert a villamosművek ellen, így a cégnek 15 napon belül ki kell adnia a Kocsis István idejében lezajlott vizsgálati jelentéseket, illetve azok elkészítésének költségeit.

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője szerint a jogerős ítélet nyomán világossá vált, hogy az olyan, közpénzekből gazdálkodó nagy közüzemi cégek, mint az MVM Zrt. közfeladatot ellátó személynek minősülnek, így az általuk keletkeztetett, illetve a gazdálkodásukra vonatkozó iratok közérdekű adatnak minősülnek és rájuk is érvényes az információ szabadsága. Az LMP álláspontja szerint az állampolgároknak joguk van tisztán látni a közpénzek sorsát érintő ügyekben, ezért hamarosan nyilvánosságra hozzák a nagyértékű tranzakció iratait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik